
Csernus doktor előadásán, produkcióján, műsorán (kinek hogy tetszik, mindhárom illik arra, amit a színpadon mutat) már háromszor jártam és mindegyik után megfogadtam, hogy nem megyek többet. Aztán mégis, amint lehetőségem volt rá, elmentem.
És végig hallgattam.
És végig szorongtam, hogy engem vajon megszólít-e és hogyan fogom elhárítani. De hogy fokozzam az élvezeteket, még az egri Depresszó kávézójába is beültem, ahol éppen ő is ott volt, és kétszer a Noszvaji Csendülő Vendégházban is voltam, ahol mindkétszer ő szolgált ki.
Mintha keresném a vele való találkozást.
Négy könyvét olvastam. Megnéztem egy csomó vele készült beszélgetést.
És mindig rájövök, hogy ugyanazt mondja, majdnem ugyanúgy és hogy félek tőle.
Csernus doktor csütörtök este a szomszéd kisvárosba jött el, de nem egyedül, hanem szerencsére eljött vele a Dumaszínházas Aranyosi Péter. A doktor provokatív volt, ahogyan azt tőle megszokhattuk, de Aranyosi Péter a remek humorával élvezetesen egyensúlyba hozta a közös...mit is? Produkciót.
Egyenrangú partnerként jót tettek egymásnak.
A doktor egyébként folyton a változásról, a változtatás fontosságáról és a megújulásról beszél. Pont azokról a dolgokról, amiket én, a stabilitásra törekvő nem nagyon tudok elképzelni sem, nemhogy megvalósítani. Azt viszont elképzeltem, hogy mit mondana, ha ezekről beszélnék neki: kedves asszonyom, ez engem nem érdekel.
Lehet, hogy már engem sem ő.