(Fotó: https://www.muveszetekvolgye.hu/artist/215)

A főmunkámban tegnap volt az utolsó munkanapom, most a szabadság következik. A másik munkahelyen havonta tíz napot kell bent legyek, de azt teljesen szabadon csak magamnak határozom meg, hogy mikor, és nem is kell szólnom előre senkinek, vagyis megyek, amikor megyek - persze a munka legyen elvégezve.

Nem ezt ünnepeltük tegnap a munkatársaimmal (és barátnőimmel all in one) Kiskörén, mégis úgy alakult, hogy velük mentem koncertre, ahová az eredeti terv szerint a férjemmel mentem volna. Végül az egész egy nagyon szuper este lett, de hát velük mindig minden perc szuper. Nem így terveztem, a férjemmel akartam menni, de nagyon örülök, hogy így történt.

Az egész onnan indult, hogy hónapok óta mondogatja a férjem, hogy jó lenne belefutni egy Bagossy Brothers Company koncertbe. Szeretjük az igényes zenét és mert ők Gyergyóban élnek, székely legények és mi meg imádjuk Székelyföldet, figyeljük majd, hogy hol koncerteznek és menjünk. 

Viszonylag sok helyen fellépnek a nyáron és több olyan hely van, ami nekünk is elérhető, például Siófokon is, Tokaj se lett volna rossz vagy akár a Mézesvölgyi Nyár Veresegyházon. Megnéztem a jegyek árát és hát a mostanában szokásos árszínvonalat tartják mindenhol, 16-18 ezer Ft egy jegy. Ha annyi, akkor annyi, mondtuk, de valahogy mégsem választottunk helyszínt, mégsem döntöttünk, mígnem a héten szerda este átfutottam a Tisza-tó környékét, milyen programok lesznek és mit látok? Kiskörei Városnapok, péntek este Bagossy Brothers Company koncert.

Mondanám, hogy az égig ugrottam örömömben, de persze nem, csak hitetlenkedve örömködtem és boldogan újságoltam a férjemnek, mit találtam. Kisköre tőlünk negyven kilométer, a koncert ráadásul ingyenes, hogy nekünk milyen szerencsénk van!?

Szerda este azzal a gondolattal hajtottam álomra a fejem, hogy de jó, megyünk!

Eltelt a csütörtök, dolgoztam, nem is gondoltam a koncertre, el voltam foglalva, sok dolgom volt és nem is beszéltünk róla. 

Eljött a péntek, dolgoztam. A férjem délelőtt hívott, hogy pénteken délután dolgoznia kell és ez bele fog nyúlni az estébe is.

Tessék? Hogy mondtad? Mi van?

Hát hogy ő nem tud a koncertre menni. 

És nem lehet azt a munkát lemondani?

Nem. Nagyon sajnálja, de nem.

Letettük a telefont. 

Megdöbbenés. Pár perc csend. 

Az nem lehet, hogy Bagossyék itt vannak tőlünk egy hajításnyira és én ne menjek el. Éppen a két barátnőmmel ültem a munkahelyemen az asztalnál. Feléjük fordultam: elmegyünk mi hárman? 

El. De hogyan, mivel, mármint "közlekedésileg"?

Megnéztük a vonatot és a buszokat is, és kiderült, hogy az odautazás még csak-csak megoldható, de a hazaút este tíz óra után lehetetlen. Újabb telefonok, az egyik barátnőm a férjének, hogy el tudna-e vinni bennünket Kiskörére, én meg a  férjemnek, hogy értünk tud-e majd jönni a koncert végén.

És igen. Az egyik férj elvisz, a másik értünk jön. Mert ahol szándék van, az akarattá erősödik és ha (női) akarat van, akkor megoldás is van.

Így esett, hogy a három Gracia együtt szórakozott Kiskörén Bagossyékkal. Csodás koncert volt, csodás este volt,  és csodálatosan sokat nevettünk az odaúton és a hazaúton is, hangos volt tőlünk az országút, mint mindig, amikor együtt vagyunk.

Férjeink csodálatosan nagy örömére. (Mindketten a munkájukat rövidítették meg miattunk.)

A hazaúton megemlítettem a férjemnek, hogy szombat este a Neoton lép fel Kiskörén és tudom ugyan, hogy egész nap dolgozni fog, de nem lenne-e mégis megoldható, hogy...

Nem. A Neotonért meg pláne nem. Éjfélig dolgozik, utána biztos nem indul el, hogy aztán hajnalban essünk be az ágyba. És próbáljak meg ebbe belenyugodni. 

Könnyű szívvel nyugszom bele, mert nekem sem a kedvenceim, csak hát Bagossyéktól és a barátnőimmel töltött estétől úgy fel vagyok pörögve, hogy mehetnék vagyok, menni kéne, menni kéne, menni kéne, így aztán ma reggel tettem még egy próbát, de a nem az nem.

Mindegy. Legyen jó egészségünk és akkor rendben lesz a nyár.

A tiszaörvényi Szabics kikötő egész nyáron indít kishajós és motorcsónakos kirándulásokat a Tiszán és a Tisza-tavon. Mi most kishajóval mentünk és újra láttunk kérészeket repülni a Tisza és az egyik öblítőcsatorna torkolatánál. A fotón nem a kérészek vannak, hanem a folyó egy gyönyörű részlete. Egyszerűen gyönyörű.

Ez csak egy órás időtartamú hajózás volt, kifejezetten a kérészek miatt indult a hajó és természetesen tudta a kapitányunk, hová vigyen bennünket, de még őt is meglepte, hogy a főrajzás utáni napokon még ilyen sok példányt láttunk. Beállt a kishajóval az öblítőcsatorna egy zugába és onnan nézhettük az örömtáncot. Köztük voltunk, körülöttünk repkedtek. Szemünk előtt, karnyújtásnyira tőlünk  történt a nász.

Jó fél órát töltöttünk ott. Meghatottan csodáltam az életet teremtő násztáncot és szomorúan gondoltam arra, hogy miután eleget tettek a szaporodás parancsának, a fiúkérészek két-három óra múlva már nem lesznek a világon, a lánykérészek pedig a peték biztonságba helyezése után távoznak el örökre.

Szomorú.

De amíg élnek, addig a nász örömét nézzük! Vagy mondjuk inkább úgy, hogy az életörömöt nézzük és ne gondoljunk arra, hogy "temető a Tisza, mikor kivirágzik". 

Pedig gondolunk.

"Mikor úgy tavasszal a Tisza virágzik,
Millió kis lepke vize fölött játszik.
De egy sem él addig, míg olvasok százig,
Temető a Tisza mikor kivirágzik.

A mi szerelmünk is ilyen kérész élet,
Alig született meg, máris semmivé lett.
De az én két szemem sűrű könnyben ázik,
Úgy várom a Tiszát mikor kivirágzik."

A Tiszától negyven, a Tisza-tótól harminc kilométerre élünk, így a tiszavirágzást minden évben megnézzük. Van, hogy nagy rajzást látunk rengeteg kérésszel, van, hogy csak kisebbet. Nem a nagyság a lényeg, hanem az, hogy ott vagyunk az imádott Tiszánk, vagy a Tisza-tavunk partjánál a gyönyörű naplementében, és minden évben várjuk a csodát: az élet megszületését, a nászt, majd a vízbe hullást, az élet végét, és látjuk mindezt néhány perc alatt lezajlani. Megrendítő életünnep ez, akár százezres nagyságrendű hatalmas rajzást látunk, akár néhány kérészt kísérünk az életen át.

Az idén Tiszaroffnál az élő Tiszán már elkísértünk kb. kétszáz kérészt és nagyon örültem, hogy az idén is találkozhattam ezzel a világon egyedülálló természeti jelenséggel, vagy lehet, nem is jó ez a megnevezés, úgyhogy maradjunk inkább a csodánál. 

Tiszaroff után négy nappal elmentünk újra a Tiszához, most Tiszaderzset választottuk, ahol előbb megnéztük a több ezer tő virágzó levendulát a Tisza-tavi Levendulakertben. Gyönyörűek. Június legvégén fesztivált is rendeznek itt, ahol minden a levenduláról fog szólni: ízek, imák, szerelmek... és illatok.

A tiszaderzsi Kárász kikötőbe előre megbeszélt időpontra érkeztünk. Lelkes túravezetőnkkel kis komphajóra szálltunk és a  kikötőből először egy rövid kis csatornán át kihajóztunk az élő Tiszára, majd felfelé a Tiszán az Aranyosi-szigetig mentünk, onnan egy öblítőcsatornán át ki a Tisza-tó nyílt vizére, ott megfordultunk és szép lassan visszaereszkedtünk a Kárász kikötőbe. Két és fél óra a vízen. 

Kell mondjam, hogy óriási élmény volt?

Nem véletlenül nevezik a Tisza-tó környékét ember alkotta Paradicsomnak.

Pontosan az.

A vezetőnk folyamatosan mesélt a tóról, a folyóról, az élővílágról, a környezetvédelemről, mindenről, ami a témához kapcsolódik. Megszállottan rajong az itteni vízivilágért. Jó volt hallgatni. Közben lassan "csorogtunk" az  élő Tiszán felfelé a szigetig a meseszép napszálltában és jöttek a kérészek is. Először csak néhányan, majd egyre többen, és amikor elértük a tóra kivezető egyik öblítőcsatornát, a folyó és a csatorna találkozásánál igazi nagy rajzást sikerült látnunk, rengeteg-rengeteg kérésszel. Az öblítőcsatornában találkoztunk a térség természetvédelmi őrével is, aki elmesélte, mi is az a tiszavirágzás, hogyan is zajlik, és hogy pontosan mit is látunk itt és most.

Kell mondjam, hogy óriási élmény volt?

A csatornán kihajóztunk a Tisza-tóra, a Sarudi-medence területére, ez a tó második legnagyobb vízfelülete és éppen a naplementére értünk ki: pár perc múlva  a Nap lebukott a horizont alá. Kell mondjam, hogy ez is óriási élmény volt? Milliószor láttam már naplementét a tavon is és a folyón is (meg a Balatonon és a tengereken), de valahogy ezt a tiszait és a Tisza-tavit tudom igazán a mienknek érezni. Hát igen, itt nem térkép e táj, itt vagyok otthon.

Most is láttam tehát az ember alkotta Paradicsomot, de a vezetőnket hallgatva és megértve én is azt mondom, hogy igen, ember alkotta a Tisza-tavat, de a természet tette Paradicsommá és ezt nem is magyarázom, erre szerintem ott, a szürke gémek, a gólyák, a kilenc tagú családját féltő hattyúpár, a felugró halak és a kuruttyoló békák, a kormoránok, a lesben álló bakcsók és még mi minden...között ráérez az, aki átadja magát a ringató víznek és a susogó nádnak, a gondjait-bajait pedig hajlandó kint hagyni a parton. 

Kell még mondjam, hogy az ember alkotta Paradicsomban minden pillanat óriási élmény?

Csak röviden:

Június 14-én szombaton Egerben, a Mária Központ szabadtéri színpadán A kör című EDDA-musicalt mutatták be. Időben megvettük rá a jegyeket és szinte a Balatonról mentünk oda: egy nappal korábban, 13-án hazajöttünk Siófokról, aludtunk egyet és 14-én kora délelőtt indultunk is Egerbe. Így meg tudtuk látogatni a nagyobb unokáinkat, akiket régóta nem láttunk és még kirándultunk is egyet a Bükkben. Szarvaskőre mentünk, ahol a komoly tériszonyom ellenére a kilátótoronyba is felkapaszkodtam kb. a torony magasságának háromnegyedéig, jutalmul "átláttam" a Bükkből a Mátrába. 

Az EDDA-musical annyira jó volt, hogy azt elmondani nem tudom. Nagyon lendületes, nagyon látványos, képben-hangban tökéletes produkciót láttunk és már meg is vettük a jegyeket a szarvasi előadásra is. Ha tehetitek, nézzétek meg!

Újra működik az okos órám, újra pontosan le tudom mérni a futópályán megtett távolságokat. Nagy meglepetésemre, amit eddig két kilométernek hittem, az három, vagyis három kilométert simán tudok kocogni, de van, amikor összejön a négy is. Igaz, még tape van a térdemen, de akkor is nagyon boldog vagyok. A Balatonnál is megtaláltam a gyalogló-kocogó területemet, hol máshol, mint a tóparton, a siófoki Újhelyi strandtól a széplaki kikötőig és vissza, végig a parton, már-már giccsesen szép naplementében. 

Elindult a tiszavirágzás, Tiszaroffnál vasárnap este kb. kétszáz kérészt láttunk. A helyiek szerint az igazi nagy rajzás (ha lesz) két-három napon belül várható. Majd meglátjuk. A Tisza gyönyörű, mint mindig. Több, mint két órát töltöttünk az aranyló Tiszán a kompon ringatózva, de alig tudtunk eljönni. Úgy maradtunk volna még!

Mi van még?

Most két hétig munka, munka, munka. Valamiből élni is kell.

Nos, hát sok miden van.

Ismerőseink száma négyre bővült Siófokon, mindannyian lokálpatrióták a szó igazi, nemes értelmében. Büszkék a településükre és egyikük, akivel a legközelebbi a kapcsolatunk, tesz is érte. Például úgy, hogy népszerűsít. Mérnökember, de rendkívül tájékozott nem csak a műszaki tudományokban, hanem az irodalomban, a történelemben, a politikában, a természetvédelemben és még ki tudja, mi mindenben. Az ismereteit bőkezűen osztja meg, gyors beszéddel, lendületesen, hiszen mindent át akar adni, mindent el akar magyarázni, megmutatni, megismertetni, és ez az ismeretáradat gyakran nehezen követhető, legalábbis nekem. Az a típus ő, akitől nem nagyon tudsz szóhoz jutni, de ez nem baj, mert mit is mondhatnál, mit is adhatnál hozzá ehhez a tudáshalmazhoz széleskörű, már-már polihisztori ismeretek és tudás nélkül? 

Már az őszi megismerkedésünkkor felajánlotta, hogy megmutatja nekünk a város és a környék néhány pontját, hogy a strandon túl is lássunk, és ne csak a part, a hajóállomás és a főtér -  az idelátogató nyaralóvendégek szentháromsága - legyen a mozgásterünk. Ezt ugyan nem így mondta, de én így értettem.

Most végre Pünkösd vasárnapján még itthonról megírtam neki, mikor leszünk hosszabban Siófokon, ő pedig rögtön válaszolt, elég részletes és izgalmasnak ígérkező programot javasolva.

Pünkösd hétfőn utaztunk Siófokra, kedden pedig értünk jött és négy órán át lelkesen "idegenvezetett".

Az ismerkedést a partközeli helyekkel kezdtük, aztán egy kicsit távolabb is mentünk, közben rengeteg érdekességet mesélt a városról, a Balatonról, a múltról, a közéleti jelenről, a várható és remélt fejlesztésekről és a  jövőről.

Balatonszabadiba gurultunk át, megnéztük az Aranypart egy szakaszát - közel harminc kilométeres szabadstrand van a parton Szabaditól Zamárdiig, ebből 14 km-nyi Siófokhoz tartozik. Mesélt a szállodasorról, a Petőfi-sétányról, a városrendezési tervről és az új építkezésekről.

Szabadi faluban áll a világ első Kossuth szobra. Megtudtuk, miért sóstó a Sóstó, aztán átmentünk Siójuton és Ságváron keresztül Siófok-Törekibe. Útközben rengeteg érdekességet mesélt nekünk, ezeket nem írom le, mert nem is győzném, de jól elraktároztuk magunkban.  Megálltunk a Sió gyümölcslevek gyümölcsöskertjénél, egy őszibarackosnál, fent a Töreki-hegyen is. (Hegynek neveznek mindent, ami nem sík, mi például Siófokon a Foki-hegyen lakunk, ami a Balatonhoz képest mondjuk ötven méterrel van "magasabban", de ennek azért még utána fogok nézni.)

Praktikus dolgokat is megmutatott, például hol vásárolnak helyi termékeket a siófokiak, hol lehet a legjobb kenyeret és húsárut venni, hol van a legfinomabb fagyi, ilyesmiket. Ezek nagyon hasznos információk. 

Megálltunk a Töreki-tanösvény egyik állomásánál, ahol mi tavaly már jártunk ugyan, tehát itt már ismerősként néztünk szét. Zamárdiban megnéztük a Kő-hegyen álló Szamárkövet, amiről a település a nevét kapta és itt egy kicsit én is szóhoz jutottam és megcsillantottam frissen szerzett tudásomat a Szamárkőről, ugyanis amikor idegenvezetőnk elküldte a programot, a felkészülés jegyében néhányról előre elolvastam pár dolgot, és most, amikor elmondtam, büszkén állapítottam meg, hogy én is tudtam újat mondani.

Zamárdiban megálltunk a falu régi kocsmája helyén álló emlékhelynél, ami nem más, mint egy pici szőlőlugas, alatta egy asztal, egy szék és egy pad. Az asztalon fémből készült borosüveg és egy pohár. Le lehet ülni, rá lehet könyökölni az asztalra és el lehet gondolkodni például azon, hogy mivé lett a világ.

Szántódon a révnél megnéztük a régi kompot és persze az újat is, aztán ellátogattunk Szántódpusztára, a Majorságba, ahol elég sok időt töltöttünk. Sétáltunk a hatalmas területen. A kastély hűvösében megcsodáltuk az intéző régi irodáját, a  gramofon- és rádió kiállítást, láttuk a magtárat, a kovácsműhelyt és még sok mást is. Minden, amit láttunk, a Balaton történetéhez kapcsolódott.  

Amikor visszaérkeztünk Siófokra, elköszöntünk kedves ismerősünktől (beígérve legközelebbre egy kis házi pálinkát és egy jó kis fagyizást), kis szusszanás után lementünk a vízpartra. A következő három napban, amit a Balatonnál töltöttünk, visszatértünk a strand-hajóállomás-főtér szentháromsághoz, de egy picit bővítettünk rajta: nem csak a part-menti híres rózsakertet csodáltuk meg aprólékosan, hanem a Jókai-parkban kialakított Japánkertet is. 

Az utolsó napon már csak strandoltunk, feküdtünk az árnyékban és élveztük a nyugalmat. Még nem indult be a szezon, de hamarosan nem beindul, hanem berobban. Azt olvastam valahol, de tapasztaltam is, hogy az autópálya kiürül Siófoktól lefelé, addig hatalmas kocsisorok alakulnak ki, Siófok után meg mintha elvágták volna és ugyanez igaz a vonatokra is. Siófokig tele vannak, ott leszáll a rengeteg ember és elindul a Szentháromság felé.  

Tulajdonképpen velünk együtt.

Még nem unjuk. Még nagyon élvezzük a nyüzsgést, de jó tudni, hogy van élet ezeken túl is.

Úgy szeretem Márta blogját olvasni. Egyszerű, szép szavakkal értékes gondolatokat ad át az olvasóinak, most például ezt, amit én a francia nyelv tanulásomra (és a gitározási tudományomra) vonatkoztatva teljesen magaménak tudok érezni:

"Időnként előveszem a régi kottákat, melyekre tekinthetnék úgy is, mint többé-kevésbé kudarcba fulladt próbálkozásra, amikor már felnőtt fejjel azt hittem, még megtanulhatok zongorázni. A you can do it szlogennek már nem dőlök be. Nem tudunk mindent megcsinálni, nem fog minden sikerülni. De a semmihez képest még mindig óriási a szint, amit elértem, és a macskáim nagy bánatára, akik utálják a zenét, még mindig nagy örömmel zongorázom a szonátákat. Nincs semmi haszna azon kívűl, hogy meglehetősen boldoggá tesz."

Pont így vagyok a gitározással és a francia nyelv tanulásával is. 

Anyukámról elég gyakran álmodom, itt van velem, jelen van az életemben, nem engedem el, nem is akarom és nem tudok úgy gondolni rá, hogy... le se írom, hogyan. Itt van, tovább szeret és én is szerethetem tovább. Ha ez megrekedt gyászfolyamat, akkor az. És pont.

A térdem jó. A Balatonon mindkét délután átgyalogoltam a parton a széplaki kikötőig és vissza és igazán jól esett a térdemnek. Mozgás, mozgás, mozgás. Nem győzöm elégszer hirdetni: mozgásszervi problémát csak mozgással lehet gyógyítani.

Nos, hát elmúlt a május is.

Anyák napja az anyukám nélkül.

Aztán elmúlt a 62. születésnapom.

Mi volt még?

Volt találkozás a kicsi unokáimmal többször is, a négyévesünk első ritmikus sportgimnasztika versenye, Balaton, az aligai magaspart, Csicsergő-sziget és egy tihanyi hajózás, kilátópont Szada fölött, a szenzációs Anconai szerelmesek musical, egy tizenöt éves lány festményeinek kiállítása (Sávolt Karolina, nézzetek utána, nekem nagyon teszik), gőzmozdonyos nosztalgiavonatozás a Dunakanyarban, erdei kisvonatozás a Börzsönyben, Zebegény, Duna-part, Tisza-tó, poroszlói fagyizások, faluséta Nagykörüben, Magyarország cseresznyéskertjében...

...és visszatért a térdfájásom. 

Nincs összefüggés, legalábbis nem érzem, hogy túlterheltem volna a térdem, de újra elkezdett fájni (igazából teljesen el sem múlt) és két hete elég intenzíven visszatért.  Két munkatársam is javasolta a kineziológiai tape-t, nincsenek véletlenek, egy harmadik, aki gyógymasszőr pedig fel is tette és nem telt el 24 óra, már fényévekre magam mögött tudtam hagyni a diszkomfortot és újra jól tudom terhelni.

Miért nem javasolta ezt senki eddig? Látott három orvos, ebből kettő magánrendelésen, készült röntgen és ultrahang is, az ultrahang szintén magánrendelésen, beszéltem két gyógymasszőrrel és két gyógytornásszal, járok orvoshoz manuálterápiára (az nagyon jó) és csak most, nyolc hónap kanosszajárás után jutottam, úgy tűnik, valódi segítséghez.

"A kineziológiai tapasz használata kiemelkedően előnyös lehet a térddel kapcsolatos mozgásszervi problémák kezelésében. A térd tapaszolása támogatja az izmokat és szalagokat, csökkenti a fájdalmat és segíti az ízület stabilizációját. Emellett a tapasz gyógyulást is elősegíthet, miközben folyamatos mozgásteret biztosít." - Ez egy gyógytornász véleménye a sok közül.

A tape úgy segít, hogy csökkenti a fájdalmat valami izommechanizmus révén, ha jól értettem, és így tudok  kellemesen mozogni. Térdfájással sem hagytam abba az erdei futópályára való kijárást és persze az erőgyakorlatokat és a gyógytornát sem, de így, gyakorlatilag fájdalom nélkül mégiscsak más. Nem beszélve a jókedvről, az optimizmusról, ami attól van, hogy nem fáj. Szóval, ha ilyesmi gondod van, ne várj: keress gyógytornászt vagy gyógymasszőrt, aki felrakja a tape-t és mozogj, tornázz tovább, mert az igazi gyógyulást a mozgás fogja elhozni. Ha fáj, nem mozgatod, vagy alig mozgatod, esetleg nem úgy mozgatód, ahogy kellene, ezzel túlterheled a másik oldalad, márpedig mozgás nélkül nem fog menni. Ha viszont nem fáj, akkor bátran mozgatod majd, így jobb lesz az adott rész keringése és a nyirokelvezetése, nem fog dagadni, feszülni, és nem utolsó sorban jobb lesz a hangulatod is, amitől még többet és még nagyobb kedvvel mozogsz majd.

Szívesen.

A tape négy-öt napig marad fent, aztán újat kapok, várhatóan hetekig, vagy akár hónapokig így lesz. Az ultrahangos doktor (szerintem) nem látott és nem írt le semmi aggodalomra okot adó dolgot, de nem adott tanácsot. Hivatalosan csak annyit mondott, hogy forduljak ortopéd orvoshoz vagy térdsebészhez, mert a röntgen és az ultrahang csak egy része a komplex vizsgálatnak. Most mondtam volna, hogy már három doktornál is voltam? Nem mondtam. Ki szerettem volna belőle csikarni, hogy nincs semmi gond, de nem sikerült, folyton hárított. Leírta, amit lát, a véleményezés a szakorvos dolga. Ebben akár még igaza is lehet, de a nem kevés pénzért többet vártam. 

Apropó, pénz. A térd-kanosszában 140 ezer forintnál járok úgy, hogy a tape-ért nem is fogadott el a munkatársam semmit, csak egy kis csokit és nem számolom a gyógyszert, az izületvédő-porcépítő "egyik jobb, mint a másik"- típusú csodaszereket és a kenőcsőket sem. Egyébként az Arhtro forte a Biotech-től tényleg jó, azt tartósan szedni fogom.

Új problémaként a jobb kezem hüvelykujján ujj-problémám keletkezett, ezt úgy hívják, hogy "pattanó ujj szindróma". Néhány napja jelentkezett először, bár két éve minden külső ok és jel nélkül fáj a hüvelykujjam alsó párnája, de eddig nem pattogott. Most viszont pattog. Minden diagnosztikus jelet pont úgy produkálok, ahogy az a nagykönyvben le van írva, ezért aztán ezzel orvoshoz sem megyek, ki fogom tornázni, de a manuálterapeuta doktornak talán megmutatom majd. 

Tehát a lényeg: a kineziológia tape-ről pár napja mondták nekem, hogy egy csoda, de annyi mindenre mondták már, így aztán hittem is meg nem is, de most már nem csak hiszem, hanem vallom is: tényleg csoda.

A fotón a mamák-napi ajándékom látható. A virág lila, az ugyan nem az én színem, az enyém a rózsaszín lenne, de azt már odaadta a négyévesünk a másik mamának, de "nem baj, mert a lila is szép és a rózsaszín meg úgyis halvány volt", mondta a kis drágám. A macis matricát a kétévesünktől kaptam a kezemre, de onnan már leesett.

Nagykörüben jártam május utolsó napján. Komppal keltünk át a Tiszán. A folyóparti település egy óriási cseresznyéskert, de van itt lombkorona-sétány az ártéri erdő fölött és a szemrevaló, takaros kis utcákon is érdemes egy jó kis sétát tenni.

Első házassági évfordulónk közös ajándéka május 24-én, szombaton:

Boldog békeidőket idéző gőzmozdonyos vonatozás a Dunakanyarba, Pesttől Szobig a MÁV Rail Tours szervezésében, majd magunk szervezte három(!) órás út az erdei kisvasúton a Börzsönyben, ahol hegyek-völgyek között zakatolt a kisvonatunk Szobtól egészen Nagybörzsönyig és vissza - és közben szétfagytunk -, aztán Inter Régió vonattal elvonatozás Zebegénybe - ezt is mi találtuk ki magunknak - falusétával, rétesekkel és Duna-parti napozással, ahol végre valamennyire átmelegedtünk, végül a nosztalgia-gőzössel vissza Gödig, ott átszálltunk egy IR-re, azzal tovább Pestre, és éppen elcsíptük a hazafelé tartó IR vonatunkat. Nagyon szép kirándulás volt, minden perce aranyat ért (aranyárban is mérték).

Bár a mozdony füstje megcsapott, egy időre kivonatoztam magam.

Nem szeretnék bosszantani senkit, aki a nyarat és a meleget várja, de bizony nekem meg éppenhogy ez az ajándék, ami most van: hűvös vagy egyenesen hideg, szeles az idő és én ennek annyira örülök! Minél később kezdődik az igazi meleg nyár, annál hamarabb lesz vége. Minden egyes hűvös nappal rövidebb lesz az egyébként hosszú forró nyár. 

Tavaly augusztus vége óta a Balatonon vagy nem volt melegem, vagy fáztam, vagy éppen majd' megfagytam. A május 18-i hétvégét is ott töltöttük és fáztunk. A lakásban természetesen fűtöttünk, kint meg a napos helyeket kerestük, de nem nagyon találtunk. Olyan szél volt, hogy majdnem levitte a fejemet. A hőérzetemen a fagyi sem segített. És mégis...imádtam minden percét.

Most, hogy már minden évszakban láttam a Balatont, legjobban ősszel tetszik. Nem nyáron, amikor strandolni lehet, hanem a finom, langyos őszi napsütésben, amikor csak üldögélünk a csendes parton és nézzük a hatalmas vizet. Alig várom!

Ma már dolgoztam, munka után pedig itthon tettem-vettem a kertben, végül kiültem a teraszra. Jól odasütött a nap, de ha csak egy percre is eltakarták a felhők, fáztam. Most bent vagyunk a házban és fűtünk.

Jól van ez. Pont így szeretem.