Engedd el! Ez az egyik leggyakrabban hallott tanács, már-már közhely és szinte minden önsegítő könyvben olvasott megoldási javaslat arra, amit megoldani nem tudunk, vagy azért,  mert nincs rá eszközünk, vagy mert nem is lehet. Engedd el a terheidet, az örökölt családi mintáidat, a problémáidat, az összes nyűgödet, engedj el mindent, amit már nem bírsz cipelni, ez folyik a csapból is és nyilván jó szándékkal.

Először azt gondoltam, ha ez ennyire általános kifejezéssé vált a köznyelvben is, ennyire része lett a közbeszédnek, akkor ez az elengedés olyan valami, amit rajtam kívül mindenki ért, mindenki tudja, hogyan kell ezt csinálni. Mert olyan magától értetődően tanácsolják a hozzáértők és már a hozzá nem értők is.

Mindenki tudja, hogyan kell szélnek ereszteni, hogyan kell engedni, hadd menjen a nyűg, csak én nem. Mindenki tudja, amit te is tudni akarsz az elengedésről, de sohasem merted megkérdezni.

Aztán persze észrevettem, hogy a környezetemben vagyunk néhányan, akiket ez a téma foglalkoztat és a többiek is csak néznek, amikor arról van szó, hogy: "Nem boldogulsz a helyzettel? Engedd el!" Magunk között, egymástól  meg mertük kérdezni, hogy azt hogy kell, de hát ugye a témában vak vezetett világtalant és nem volt válasz.

Ma megnéztem egy videót, ahol nagyon egyszerűen elmondják, hogyan kell ezt megcsinálni. Három mondatban összefoglalható.

1.Ülj le egy székre és érezd, hogy a probléma, amit cipelsz, ott van veled, vagyis veled együtt a széken.

2.Ülj át egy másik székre úgy, hogy a problémádat az előző széken hagyod.

3.Érezd meg, hogy az ott hagyott probléma nélkül is megy tovább az életed és jól vagy.

Nos, egyáltalán nem akarom elviccelni és nem is állítom, hogy jól értettem a lényeget. Azt viszont állítom, hogy én így értettem és úgy vélem, a dolog egy próbát megér.