Az erdei futópályához egy egészen kicsi erdősáv mellett vezet az út. Ezt a piros vesszős bokrot eddig még sosem vettem észre, pedig ott van, alig két lépésnyire az úttól. Most, a februári szürkeségben megláttam, de nem azért, mert már ki van éhezve a szemem a színekre. Nem, én nagyon jól elvagyok a novembertől márciusig tartó  szürkeséggel és kövezz meg érte, de bár tartana még akár tovább is, szóval nem a színeket vadászom. 

De most megláttam, gondolom pont  a pirossága miatt és rögtön a rejtőzködés jutott róla eszembe.  Hogyan tudott rejtve maradni előttem eddig?

Pedig nyitott szemmel járok, hiszen ez a feladatom: esténként, amikor felhív a hétévesünk, érdekes és izgalmas dolgokat kell mesélnem neki, mert az, hogy a boltban nem volt friss kenyér, az neki nem érdekes. Arra ő nem kíváncsi és  szerintem igaza is van. 

A nyitott szemmel való járás-kelés pont arra jó, hogy begyűjtsem az esti érdekes elmesélni valókat. Ha esetleg annyira ingerszegény az aktuális napi környezetem, bár ez nagyon ritkán fordul elő, akkor arról szoktam mesélni, hogy mit álmodtam és én mindig nagyon különleges dolgokról tudok álmodni. Kimeríthetetlen álomforrással rendelkezem szinte bármiről, de hogy, hogy nem, leginkább pont olyanokról, amelyek egy hétévest éppen a legjobban érdekelnek. 

Egy ideje esténként a leendő természettudományos kutatólaboratóriumunkkal foglalkozunk és ott rettentő sok furcsa dolgot vizsgálunk, például különleges növényeket is.

Ma este a kutatásunk tárgya ezzel a piros színű bokorral fog bővülni és lehet, éppen ez vezet majd a világhírhez.  Egy piros színű bokor szerintem önmagában nem lesz elég ehhez, de ha hozzáteszem majd, hogy álmomban ez a bokor elrejtőzött előlem, már esélyesebb. Szerencsére elég jól értek az állatok nyelvén, különösen a varjakén, így meg tudtam érteni, amit az egyikük károgott, amikor éppen elrepült felettem - hogy vegyem fel a mindent-látó szemüvegem, amit pont a hétévesünk fejlesztett ki és szerencsére éppen nálam is volt -,  így aztán észre tudtam venni ezt a bokrot és rájöttem, hogy azért tudott eddig rejtőzködve maradni, mert álarcot viselt.

Hát persze, hogy álarcot viselt, hiszen farsang van. Elbújt az álarca mögé.

Természetesen a jelenséget tovább fogjuk vizsgálni és az eredménnyel a világot óriási tudományos felfedezéshez fogjuk juttatni, magunkat pedig Nobel-díjhoz, amit megosztva fogunk kapni.

Ha ma este esetleg azt a kérdést kapnám, hogy milyen álarca lehet egy bokornak, majd rögtönözni fogok.

De az az igazság, hogy a hétévesek nem kérdeznek ilyeneket. 

Mert ők tudják.