Nézz az ég felé, énekli Charlie, és igaza van. Nézz az ég felé, emeld fel a fejed és láss az orrodnál tovább - vagyunk páran, akiknek ez nem megy könnyen. Akkor sem, ha  megtesszük. 

Nem megy könnyen, mert egyszerűen nem ez a látószögünk. Nem mondom, hogy mindig leszegett fejjel kullog előre a magamfajta, mert nem. Felemelt fejjel, felszegett állal tudunk mi előre menni, nagyon is, de fél szemmel általában lopva hátrafelé tekingetünk, azt keresve, hogy hol rontottuk el. Mintha nem lenne már teljesen mindegy.

Tulajdonképpen tényleg nem mindegy, mi van mögöttünk. Ha a látószöget kihúzzuk, nagyobb összefüggésben látunk dolgokat és kiderülhet, hogy amiről azt hittük, elrontottuk, azt nem rontottuk el. Tettük, ahogy akkor a legjobb szándékunk és az  akkori tudásunk szerint tudtuk.

Legyen ez elég. 

Bárcsak egy varázsütésre életformává válhatna a látószög kitágítása!  De addig is, szerintem tényleg nézzünk az ég felé.