Egyensúlyban lenni jó dolog, de nehéz elérni, ha pedig elértem, nehéz megtartani, könnyű kibillenni. Nem lehet folyton megfigyelőként létezni a saját életemben és azt nézni, hogy ha a mérleg egyik serpenyőjébe ennyit rakok, akkor ugyanannyit kell a másikba is.

A böjt nekem az egyensúlyt létrehozó feladatot jelenti, amikor a túlpakolt serpenyőből kifelé pakolom a dolgokat és nem a másikba teszem át, hanem megtisztítva visszarakom vagy kidobom, vagy nem is tudom, egyáltalán kezdek vele valamit.  A böjt tehát feladat, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudom csinálni.

Olyan, mintha Pandora szelencéjét piszkálnánk.

Képzeld csak el, először is meg kell látni, mi van a mérlegen. Eldönteni, hogy kell vagy nem, megtartom vagy nem. Ha igen, akkor szétszedni alkatrészeire és megtisztítva összerakni. Ha nem, akkor kidobni. Az is lehet, hogy hozzá se merek nyúlni és akkor bizony ott marad. Foglalja a helyet tovább.

Az idén komolyan veszem a böjtöt és egyetlen dologhoz szeretnék végre hozzányúlni. Azt az egyet viszont (amelyik legalább négy-öt nehéz darabból áll), szeretném nagyon megragadni, szétszedni alkatrészeire, megtisztítani, felújítani, átalakítani és újra összerakni, de máshogy. Az anyag nem vész el, csak átalakul, így lesz  a béklyóból fényes nyaklánc. 

Vagy nem.

Majd meglátjuk.