A képen látható futómez nem az enyém, de néhány hónapja én hordom. Nem én teljesítettem a félmaratoni távot, de aki ismer engem, az nem is feltételezi ezt rólam. A mezt nekem adta valaki, aki teljesítette 2010-ben és azóta már többször is, sőt, még a Maratont is lefutotta. 

Teljesítményben, alkatban, életkorban és főleg izomzatban (aki ismer engem, tudja, hogy ez a szó velem kapcsolatban különösen értelmezhetetlen) mi ketten nem hasonlítunk, pedig a kapcsolat köztünk igen közeli, hiszen anyáról és fiáról van szó. Belső tulajdonságainkban viszont nagyon is hasonlítunk és mert sok mindenben példakép nekem ő - mint ahogy tudom, én is az vagyok neki -, a mezt elfogadtam és büszkén viselem. Hol máshol, mint a futópályán, ahol, ha felöltöm ezt a futópólót, felhúzom a szuper futócipőmet és elindítom a teljesítménymérő applikációt a telefonomon, zavarba ejtően egy valódi futó benyomását keltem. Persze a futótársakat nem tévesztem meg, ők pontosan tudják, hogy nem a félmaratoni póló teszi a futót futóvá, de mások is járnak arra, ők biztos mondják, hogy nahát, a hölgy (netán néni) korában ilyen teljesítményt lefutni, ez igen, látod szívem, neked is így kellene...

Én meg egy kicsit ilyenkor el is hiszem magamról, hogy képes lennék félmaratont futni. Ez a hit viszi előre a lábam napról napra, hétről hétre, évről évre, már nyolc éve. Az applikáció szerint ebben az évben eddig 99 órát töltöttem aktívan a futópályán és összesen 642 km-t tettem meg.

Azért ezt nem csak a ruha teszi, nem igaz?