Tegnap, ha csak egy rövid ideig is, itt nálunk, az Alföld közepén esett egy kis hó.   Az egész napos szakadó esőt - amit okosan egy gyöngyvászon (értsd: be-és átázó) sportcipőben, vízben cuppogó lábakkal mászkáltam végig -, felváltotta a havaseső. Anyukámtól jöttem el éppen, sötét volt már. Gyalogoltam hazafelé és próbáltam az arcomat felfelé tartani, hogy ha már a lábam egészen a bokámig szépen ázik a vízben, legalább az arcom is kapjon belőle. Imádom a telet és a havat, a havasesőt is, a ködöt is és bármikor elköltöznék Skandináviába, vagy bolygónk más, legészakibb lakott vidékeire is, tehát élveztem a hazautat rendesen.

Itthon az első dolgom a forró vízben való lábmelegítés volt, aztán egy bögre forró gyömbérteával a kezemben leültem filmet nézni. Mivel egyedül voltam itthon, magamnak választottam filmet. Az ember, akit Ovénak hívnak, ezt választottam, mert emlékeztem, hogy olvastam már róla és talán még díjra is jelölték. Igen, két Oscar jelölést kapott, a legjobb idegen nyelvű filmre és a legjobb smink és maszkra. A történet szép és cseppet sem vidám, a film pedig kiváló, de nem is vártam mást egy skandináv filmtől. Ajánlom, keressétek, nézzétek!

Olyan nyugalomban néztem a filmet, mint akinek semmi más dolga nincs, pedig, dehogy, rengeteg lett volna. Miután elment a vízvezetékszerelő és a kőművesek is befejeztek mindent, neki lehetett ugrani a háznak és áttakarítani mindent, de tényleg mindent. El is kezdtem és szépen haladok is vele, ma délután pedig már segítségem is lesz hozzá, úgyhogy nem volt lelkifurdalásom, mert két órát a filmre szántam. 

A filmnézés közben ki-kipillantottam az ablakon és láttam, hogy a havasesőt felváltotta a hó. Máskor azonnal kabátot és sapkát vettem és mentem ki a kertbe a havas fáinkban és bokrainkban gyönyörködni és arcot mosni a hóban, de most a film elvonta a figyelmem. Ezt egyébként most már sajnálom, mert tudtam, hogy a hó el fog olvadni, a film viszont megvár. Ki kellett volna használnom az időt, hiszen ki tudja, lesz-e még az idén hóesés. Mindegy, ez van, lemaradtam róla, nem éltem meg a pillanatot. Mindfulnes, ugye. 

Természetesen reggelre elolvadt a hó. Ha megmaradt volna, kimentem volna az erdőbe, így viszont bekapcsoltam a sütőt. Mostanában, mióta nincs otthongondozás, elég gyakran sütök valami finomságot és a főzés sincs ellenemre. 

Tegnap végre befutott a régen várt telefonhívás is a boldogságos hírrel: a jövő héttől újra dolgozni fogok. Vár rám a csodás kis csapatom és tudom, hogy szuper lesz újra együtt. 

Ahogy Heltai Jenő írta: "Az élet szép, tenéked magyarázzam?"