Nem, nincs még vége a télnek. Még február közepe van, a medve is meglátta az árnyékát és mondják, nem eszi meg a kutya a telet. Lehet még hóesés, akár hóvihar is és jöhetnek még mínuszok. Én legalábbis nagyon-nagyon szeretném. Nehezemre esik arra gondolni, hogy talán az idén tényleg elmarad az igazi tél. Nem, nem is gondolok erre. Én még kitartóan várok.

Nade.

Két napja harkályt hallok az erdőben, hétágra süt a nap és valamennyi melege is van már, úgyhogy kitettem a napra a két napozószéket és gondolatban metszem a bokrokat. Nyilván valamennyire hat rám az általános tavaszváró közhangulat.

Pedig igyekszem ellenállni. Én telet szeretnék, vissza akarom kapni a hideg, fagyos, imádott évszakomat és igen, álljon meg az idő.

Vagyis ne, ne álljon meg. Inkább ugorjon vissza november közepére és kezdjük előlről. Esővel, köddel, korai sötétedéssel, adventtel, ünnepekkel, hideg januárral, szürke februárral. Aztán mehetünk vissza megint a novemberhez.

Így bizony, pontosan így. Így szeretném.