A kép és a szövegben szereplő idézetek forrása: https://szigligeti.com/eloadas/david-saidler/

Van egy játék, nem gyakran jut eszembe, inkább csak hosszabb utazás közben: kivel ülnék le vacsorázni és mit kérdeznék tőle? Bárki lehet a vacsorapartner, a Nobel-díjas tudóstól kezdve a világhírű filmrendezőn keresztül a szomszéd utcában lakó kertészig, tényleg bárki, de amikor én ilyet játszom, mindig híres embereket képzelek az asztalomhoz, vagyis inkább magamat az ő asztalukhoz. Most Dicső Dánielt választanám, a fiatal színházi rendezőt, aki Szolnokon a Szigligeti Színházban színpadra állította David Seidler forgatókönyvíró művét,  A király beszédét. 

Csak egyet kérdeznék tőle: mielőtt belekezdett a rendezésbe, látta-e a filmet.

A filmet, amelyet David Seidler brit-amerikai dramaturg, film- és televíziós író forgatókönyvéből készítettek és ő jegyzi a a színpadi változat forgatókönyvét is.  A Tom Hooper (Macskák-film, Nyomorultak musical) által rendezett filmnek két főszereplője Colin First és Geoffry Rush voltak, és a filmet összesen hét BAFTA-díjjal, négy Oscarral és három Európai Filmdíjjal jutalmazták.

Ha látta a filmet Dicső Dániel, azért ölelném meg, ha pedig nem, akkor meg azért. Nem másolt ugyanis semmit, hanem maga álmodott meg olyan színpadképeket, amelyek az első pillanatban el tudják repíteni a nézőket a korabeli Brit Birodalomba és ott is tudják tartani őket az előadás végéig. Nem túlzok, amikor azt írom, hogy a két felvonás 130 perce alatt a nézőtéren egy pisszenést nem lehetett hallani, pedig teltház volt a szépen felújított színházban és gyakorlatilag egymás hegyén-hátán ültünk a kicsit szűkös nézőtéren.

A fiatal rendező tökéletesen alkalmazkodott a színpad adta keretekhez. A történelmi hangulatot kevés, de sokatmondó díszlettel idézte meg és a színpad technikai adottságait is remekül ki tudta használni. Volt korabeli mozgóképes bejátszás, imitált hóesés, kivetített hatalmas angol zászló, mozgatták a paravánokat, függönyökkel határoltak tereket, de volt forgószínpad is, minden a legjobb helyen és módon alkalmazva.

A főszerepet játszó Dósa Mátyás nyilatkozta korábban, hogy ő például nem nézte meg a filmet, és szerintem ezt jól tette, mert így nem befolyásolta Colin Firth játéka, akinek ez a szerep ugyan komoly elismeréseket, Európai Filmdíjat és BAFTA-díjat is hozott, tehát jó példakép lett volna, de így, hogy nem látta és csak magából építkezett, meg tudta mutatni az őstehetségét. Igen, megint nem túlzok, Dósa Mátyás igazi őstehetség. Azt azért vacsora közben, mondjuk a desszertnél megkérdezném Dicső Dánieltől, hogy miért osztotta VI. György szerepét ennyire fiatal színészre, aki, bár szó se róla, kitűnő volt, végig hibátlanul játszott, minden jelenetben nagyon "ott volt", de tényleg érdekelne, miért nem idősebbet választott. A valós történelmi alak ugyanis 41 éves volt, amikor trónra lépett és 44, amikor a híres beszéde elhangzott.

Nos. Ezt sem kell megkérdezni. Most néztem ugyanis utána két kattintással, hogy Dósa Mátyás, a fiatal kolozsvári születésű színész 35 éves. Sokkal fiatalabbnak gondoltam. 

Mit kell tudni a történetről? Ezt meg sem merném kérdezni a rendezőtől, hiszen a darab könnyen megérthető. 

"Valós történelmi alakokat és helyzetet idéz meg a színdarab. VI. György brit uralkodó, aki gyermekkora óta súlyos beszédhibával, dadogással küzd, uralkodásának egyik legnehezebb nyilvános beszédére készül. 1939. szeptember 3-án be kell jelentenie - rádión keresztül -, hogy Nagy-Britannia hadat üzen a Harmadik Birodalomnak. Ehhez a fellépéséhez egy nagytudású, különös pedagógiai eszközöket alkalmazó logopédust szerződtetnek az uralkodó mellé. E tanulási folyamatot, tanár-és tanítvány között kialakuló barátságot követi nyomon ez a szellemes, elegáns, humorban gazdag színmű." 

Tulajdonképpen nem is tudnék igazán mit kérdezni a rendezőtől. Valószínű, hogy rajongva nézném őt és egyszerűen csak boldog lennék, hogy egy asztalnál ülhetek vele. Ha viszont ő kérdezne tőlem, például hogy miért éppen őt választottam, amikor nem is tudok vele beszélgetni, sőt, meg se nagyon merek szólalni, azt válaszolnám, hogy örülök, hogy itt lehetek és szerintem nem jól mértem fel a kettőnk közötti intellektuális hasonlóságot (vagy éppen különbséget, ahogy tetszik), ezért kérem, csak engedje meg, hogy nézhessem és hallgathassam őt. Nagyszerű rendezőnek tartom, felfigyeltem rá és követni fogom a munkáit.

No és akkor jöjjön a lényeg, amit minden színházi előadás után meg szoktam kérdezni magamtól: mitől aktuális a darab? Ezt sem kell megkérdezni Dicső Dánieltől. A szomszédunkban háború van és a világ több pontján most is ropognak fegyverek, halnak meg emberek és égnek a földek. Sajnos, a darab aktuális, nagyon is az. Íme egy részlet a beszédből: „Ahhoz pedig, hogy megvédhessük mindazt, mi nekünk kedves…és hogy megőrizzük a világ rendjét és nyugalmát….nem dacolhatunk tovább…szembe kell néznünk kihívóinkkal és vállalnunk kell a harcot.….Ez hát az a magasztos cél….mely arra késztet, hogy honfitársaimhoz forduljak itthon….és túl a tengeren…mindazokhoz, akik úgy érzik, közös az ügyünk…. Arra kérem őket, hogy őrizzék meg józanságukat, erősítsék meg lelküket …..és tartsanak össze mindenekfölött…” 

Kell ennél több? Nem hiszem.