Drága Anyukám ma lenne 89 éves. 

Ma vinném neki a tortát. Tiltakozna, hogy miért kellett ilyenre költeni. Mondanám, hogy azért, mert mindenkinek jár a torta. Ő is mindenki születésnapját észben tartotta és gondoskodott mindenki tortájáról vagy úgy, hogy megsütötte, vagy úgy - amikor már nem tudott sütni -, hogy megrendelte vagy megrendeltette velem.

Vinnék neki virágot. Valamilyen apró, virágzó cserepeset, amit hetekig, hónapokig figyelhet, gondozhat és csodálhat. Amit minden nap lefényképeztetne velem, mert hihetetlen, hogy mennyit nőtt az előző nap óta. A képen az a már elszáradt virág látható, amit én kaptam tőle, talán éppen utoljára. 

Ma elmondaná, hogy ő nem is 89 éves, hanem egy évvel kevesebb. Mindig úgy számolt, hogy november-december az nem is számít, mert úgyis vége az évnek, csak januártól számoljunk.

Boldogan újságolná, hogy a két imádott unokája felhívta és felköszöntötte.

Közben fogná a kezem, simogatna, szeretgetne és ezerszer is elmondaná, hogy mennyire, de mennyire szeret.

Most, hogy ezek már csak a képzeletemben történhetnek meg, csak sírni tudok, pedig tudom, hogy az én drága Anyukám pont ezt nem akarná.

Anyucikám, legyen neked nagyon jó ott, ahol most vagy. Nagyon szeretlek. Nagyon-nagyon-nagyon szeretlek.