énhogyan

énhogyan

Savanyú a citrom? Készíts limonádét!

2023. december 01. - PDL

1_32.jpg

Novemberre terveztünk egy nagyobb építési munkát, pontosabban inkább csak hagytuk magunkat belesodródni egy olyan munkába, ami egy apró hibajavításból nőtte ki magát tetőfelújítássá, ne is kérdezd, hogyan. Még október közepén megvettük hozzá az anyagokat, amiket, jobb híján a teraszon helyeztettünk el. Elfoglalja a terasz felét, az igaz, de novemberben úgyis felhasználásra kerülnek, akkor majd téliesítünk ott is, gondoltuk.

Na igen.

A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy tervezzük, de azért előfordulnak szerencsés együttállások. Az építőipari munka tekintetében ritkán van ilyen és hát mi sem tudunk most rácáfolni erre. Vagyis a munka elmaradt, átcsúszott a jövő évre. Mi meg itt maradtunk az építőanyagokkal. Persze, lehet arra számítani, hogy jövőre többe kerülne, meg hogy elfér, nincs útban, télen csak a férjem jár ki oda rágyújtani, de azért na.

Nem így terveztük.

Le kellett takarnunk minden anyagot, hogy ne nedvesedjen. Erre a célra a legrikítóbb kék ponyvát találtuk meg, ami csak létezik és amit kb. kettő percig bírtam nézni a konyha ablakából, ugyanis a konyhánk, a finom, barátságos, meleg hangulatú, kényelmes konyhánk pont a teraszra és a szép (örök)zöld kertünkre néz. Nézhetem a kék ponyvát egész télen?

Nosza, tegyünk rá valamit, ami elfedi. Egy piros hullámpaladarab pont jó méret lett oda, és hát inkább a pirosat nézem, mint a rikító kéket, meg különben is eleget bíbelődtünk már ezzel a "hatalmas" problémával, úgyhogy jól van az úgy.

Mint nálunk előbb-utóbb mindenre, úgy erre a jobb sorsra érdemes építőanyagra is rákerült a piros hullámpalával együtt a bélyeg: jól van az úgy.

A teraszon természetesen mindent össze kellett pakolni, hogy legalább minimálisan közlekedni lehessen és ezzel a madáretető tálkának, amit eddig praktikusan az asztalunkon tartottunk (tudom, igen helytelenül, de robbant kényelmesen), új helyet kellett keresni. És találtunk is, pont az építőanyagok tetején, a piros palán. Azóta az ablakból egyenesen erre látunk rá és élvezettel nézzük a madarak lubickolását az ennivalóban. 

Szinte el is feledkezünk az elmaradt munkáról. 

Tanulság? Csinálj a savanyú citromból limonádét, azaz így kell a dolgok jobbik oldalát nézni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr10018271683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása