Verőfényes napsütésben, kristálytiszta levegőben három kilométer gyaloglás az erdőben. Csend, nyugalom, jókedv a mozgástól. Ez lett ma az enyém. 

Jókedv a mozgástól és a túrógombóctól. 

Ma egyedül ebédeltem és éppen mire végeztem, megérkezett a férjem egy tányér túrógombóccal, amit a kedvenc helyünkről, a Ferdinánd Bisztróból hozott nekem, mert tudta, ha ott lettem volna vele, biztos ezt rendeltem volna. Természetesen házi szilvalekvárral volt most is leöntve, ahogy mindig szoktam kérni. Persze, a bőséges zöldséges-salátás-édesburgonyás ebédem után már nem voltam éhes, csak a szemem kívánta gombócokat, de az viszont nagyon. Addig-addig kóstolgattam, mindig csak egy kis falatkát, meg na még egyet, egyiket a másik után, hogy pár perc múlva egy morzsányi sem maradt belőle. 

Elmondhatom, hogy ma az erdei futópályán nem is gyalogoltam, hanem inkább Kis Gömböc módjára gombócként gurultam. De három kilométer az három kilométer így is, úgy is.

Legyen az idei Advent szava a mértékletesség. Vagyis ne csak a szava.