énhogyan

énhogyan

9. Apró döntések

2023. december 10. - PDL

9_9.jpg

Naponta rengeteg döntést hozunk, kisebbeket és nagyobbakat, ezek mind dominó-szerűen egymásra is hatnak, egymásból is következnek.

Például.

Ma reggel úgy döntöttem, hogy nem megyek el a férjemmel Szolnokra, hanem itthon maradok és pihenek. 

Aztán gondolkoztam, süssek-e valami finomat.

Azon is gondolkoztam, főzzek-e levest, vagy legyen elég a főétel, végül úgy döntöttem, főzök és sütök is valamit. A leves miatt el kellett mennem a zöldségeshez, ezért nem néztem meg a filmet, amit mára terveztem, viszont gyalogoltam egy jót. Nem akartam kimenni a temetőbe, de a zöldségestől hirtelen ötletből kértem egy szép fenyőágat, így hát azt legkésőbb hétfőn ki fogom vinni a szüleim sírjához. 

Sütés-főzés közben volt időm gitározni is, a tegnap tanult dalokat ismételgettem nagy örömmel. Még a francia szótárfüzetem is előkerült. Átismételtem két oldalnyi szót és kifejezést és csak kettőt nem tudtam.

Az elkészült diós süteményből ettem ebéd után, majd a férjem hozott beiglit is, persze, abból is ettünk. Úgy döntöttem, akkor is kimegyek az erdei futópályára, ha mindössze fél órám lesz rá, de szerencsére három kilométerre való időm lett és ráadásul a rózsaszín bogyókat is megcsodálhattam. Előtte elmentem a testvéremhez, vittem neki levest.

Ha elmentem volna Szolnokra, nem főztem és nem sütöttem volna. Nem mentem volna el a testvéremhez és nem mentem volna ki a futópályára. Helyette bámészkodtam volna Szolnokon, sétáltam volna a Tisza partján és valószínűleg fáztam volna. 

Ki tudja, mi lett volna, ha. Reggel hoztam egy döntést, abból következett az összes többi. Jól van ez így.

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6118277429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása