énhogyan

énhogyan

Hetijó

2024. február 04. - PDL

4_19.jpg

A heti eseményekre visszatekintve inkább írhattam volna címnek most Hetirossz-at. Csakis a rendíthetetlen optimizmusom miatt maradtam a szokásos Hetijó-nál. 

Korábban ugyanis, ha nem is rendszeresen, de azért nem is annyira ritkán, írtam Hetijó-kat, de egy jó ideje már nem, pedig nem volt az rossz, amikor hétvégén visszagondoltam a hét eseményeire és általában elég sok jó dolgot össze tudtam szedni.

Ma vasárnap van, egy átlagos hétnek a végén vagyunk, és amikor visszanézek a mögöttem lévő napokra, a képet eléggé vegyesnek látom. Több váratlan, kellemetlen esemény történt, amelyek miatt a Hetijó, mint cím vagy címke nem állja meg a helyét. A dolgok mostmár valamennyire kisimultak, vagy legalábbis kisimulni látszanak, így aztán nem csak a rosszat látom meg a hétből. Legyen akkor ez a bejegyzés most a "Hetijórossz."

A munkámmal kapcsolatban rajtam kívül álló okok miatt volt pár nehezebb napom. Azok a dolgok, amelyekre eddig büszkén azt mondtam, hogy alulról sem karcolják meg az ingerküszöbömet, most megkarcolták, de mert nem érintenek közvetlenül (legfeljebb csak az általános hatásai), ezért elég gyorsan át tudtam váltani külső szemlélői pozícióba és onnan nézve inkább már csak mosolyogtam, mintsem bosszankodtam volna.

A fizetésemmel kapcsolatban nem várt, de remélt jó változásról kaptam értesítést.

Hétfőn Debrecenben voltam konzultáción és egy újabb kedves, megnyugtató emberrel találkoztam.

A férjemmel elhatároztuk, hogy visszatérünk a korábbi gyakorlatunkhoz és amikor csak tehetjük, utazgatni fogunk, hiszen mindig is ez volt a vágyunk és tettük is ezt éveken át. Most újra elindulunk, és ahová csak lehet, vonattal fogunk menni. Az első tervek megvannak.

Kedden elkezdett fájni a fülem, melegítésre sem csillapodó nyilallásokkal, lüktetésekkel. Számoltam, volt olyan perc, hogy tízszer is belenyilallt, olyan perc viszont nem volt, hogy egyszer sem. A helyzet csütörtökig fokozódott, akkor már éjszaka sem tudtam aludni és jobb ötlet híján továbbra is sóval melegítettem. Péntekre beállt egy olyan helyzet, hogy ritkábban nyilallt, de akkor viszont a korábbiaknál erősebben. Délután valószínűleg átlyukasztódott a dobhártyám, mert valami kifolyt a fülemből, és ezzel a fájdalom "elvágólag" meg is szűnt. Még aznap este és szombaton este is rámelegítettem a biztonság kedvéért, de szerencsére már nem folyt tovább, mert kifolyta magát és ezzel együtt már nem is fáj, mert kifájta magát. Hogy lekopogjam. 

A héten egy érdekes előadást is meghallgathattam (a fájós fülemmel). Egy fiatal helytörténész beszélt az egykori iskolám történetéről okosan, viccesen, érthetően.

Szombaton elutaztunk, vonattal mentünk, és az egész nagyon jól sikerült. Meglátogattuk a család egyik felét, babáztunk egy kicsit, picit kirándultunk is a környéken és jól kivonatoztuk magunkat.

Egész héten figyelgettem a hóvirágokat. Nem szoktam várni őket. Minden évben elmondom, hogy ilyenkor megállítanám az időt, haladéktalanul visszaugratnám  október végére és kezdeném újra az esős, ködös őszt és a hideg telet, de az idő kerekét megállítani ugye...nem lehet. De ha már jó idő lett, két-három napja mondogatom itthon, hogy tegyük ki (édes többesszámban) a teraszra a sötét kamrában telelő leandereinket, biztos nem fognak már megfagyni. Ez ma meg is történt, mától mindhárman kint napoznak a ház déli falánál.

A héten kétszer voltam az erdőben, mindkétszer jó időt és jó távot sikerült mennem.

Nos hát. Így a bejegyzés végére kiderült, hogy nem is volt rossz ez a hét.

Bagdy Emőkétól hallottam, hogy ne panaszkodjunk rögtön, hanem tegyük el a dolgokat egy időre és csak később kezdjük el kimondani őket. Meg fogjuk látni, hogy a listánkról sorra kihúzzuk majd az eseményeket azzal, hogy  "ez közben megoldódott" vagy hogy "ez se fontos már"  és hogy "óh, ez meg olyan apróság, hogy szóra sem érdemes már". 

Igaza van. Jó, hogy időt hagytam magamnak, mert ha nem is lett rózsaszín a világ, de legalább már nem is sötétszürke. De azért - akár a hóvirág, akár a hét eseményei kapcsán is - álljon itt egy realistának tűnő Murphy-gondolat:

Ha javulni látod a dolgokat, valami fölött elsiklottál.

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7218316673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása