Öt hete élek epehólyag nélkül és hála az égnek, ez semmilyen panaszt nem okoz.

Egy hete tornázni is elkezdtem, már nagyon vártam. Esténként lefekvés előtt egy óra lazítás és nyújtás, ez az én szokásos esti rituálém és nagyon megérezte szinte minden porcikám, hogy négy héten át ezt ki kellett hagynom. Az újrakezdésben lassú és óvatos vagyok, inkább könnyű és lazító mozgásokat végzek, mintsem erősító és nyújtó gyakorlatokat. A hosszabb nyújtásokat egyenlőre még kihagyom. 

Amikor négy hét után először feküdtem le a tornaszőnyegre, az érzés nehezen önthető szavakba. Lelki értelemben boldogság volt, mert jól vagyok, végre majdnem szabadon tudok mozogni, fizikai szinten viszont egyértelműen  merevséget és berozsdásodottságot éreztem. A második alkalommal már minden könnyebben ment, aztán persze napról napra még szebben, még könnyebben és ügyesebben tudtam mozogni. Így egy hét után elmondhatom, hogy majdnem ugyanolyan szépen sikerül kiviteleznem egy-egy mozdulatot, mint korábban, de a nyújtásokkal még mindig óvatos vagyok.

A műtét utáni negyedik héten az erdőbe is kimentem, de csak pár száz métert mertem gyalogolni, aztán egy kilométerre, majd kettőre növeltem a távot és az ötödik hét végére elértem a három kilométert. Ezt akarom most tartani úgy, hogy a tempót szépen, fokozatosan gyorsítom.

A szorgalmam rendületlen. A műtét utáni első héten négy-öt kilót fogytam, ezt a mai napig tartom. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyi a súlyom. Talán húsz-huszonöt évvel ezelőtt.

Végtelenül örülök, hogy itt tartok. Örülök és  elégedett vagyok.