Május elsején munka miatt mentünk a Tisza-tóhoz, de ha nem lett volna munka, akkor is oda mentünk volna. A tiszafüredi majális egyik eseménye ugyanis a kutyaszépségverseny volt. Nem én szeretem annyira a kutyákat, hogy utazzak érte, viszont szerettem volna igazi majálisos pikniket rendezni magunknak.

Ha nem lett volna a munka, plédet viszünk és kifekszünk a Tisza-tó partjára valahol, sütkérezünk a napon, beszélgetünk, pihenünk, esetleg még el is szundítottunk volna. Én legalábbis így terveztem. Amikor megtudtam, hogy a munka Tiszafüredre szólít a Mancsos pancsolóba, vagyis a kutyastrandra, ahol szépségversenyt rendeznek a kutyusoknak és lesz egy bemutató is a terápiás kutyákkal, nagyon örültem, vagyis örültünk. Mehetünk!

Javasoltam, hogy induljunk jó korán, amint felébredünk és összeszedelőzködünk, azért, hogy minél hamarabb érjünk oda, szánjuk az egész napot a majálisra, amit egyébként nem szoktunk ünnepelni. Így is lett, elég gyorsan elkészültünk. Az országúton végig gyönyörű, hófehér virágos akácfasorok között autózva értünk Tiszafüredre. Ilyen virágzó akácpompát itt még sosem láttam, ami azért hihetetlen, mert sok-sok éve járunk ezen az úton igen gyakran, havonta akár többször is, nyilván az elmúlt évek akácvirágzásai idején is többször mentünk arra, és nem hiszem, hogy akkor elkerülte volna a figyelmem ez a szépséges csoda. Úgyhogy nem értem, hogyan nem láttam korábban, hacsak az nem történt, hogy az idén egyszerre borult virágba mind a közel ezer akácfa és ezt nem lehetett nem észrevenni. Nem tudom. 

Egész úton oda is, visszafelé is csak az akácfákat néztem. Nem tudtam velük betelni és folyton anyukámra gondoltam, aki ha látta volna, ugyanúgy csodálta volna őket, mint én, sőt, talán még jobban. Lehet, hogy fentről látta is és az ő "látásán" keresztül duplán örülhettem én is, hogy látom.

Ilyen fákból képzelj el hosszú fasorokat:

A Morotva pihenőpark egyik részén alakították ki a Mancsos pancsolót, és amikor odaértünk, már gyülekeztek a lelkes kutyások a lelkes kutyáikkal, akik rögtön a vízbe vágytak és meg is engedték a gazdik, hogy belemenjenek. Azt a kutyaismerkedést, bandázást és pancsolást nem is lehet leírni, amit műveltek. Élvezet volt nézni. 

A pléden való heverészés a munka miatt elmaradt, enni is csak a kocsiban ettünk pár falatot, viszont kedvemre nézelődhettem, pihenhettem, gyalogolhattam a gáton a kikötőig, a szabad strandon és persze körbe a Morotván, amennyit csak akartam. Négy kilométer biztos megvolt. Több pontról tárult elém a Tisza-tó füredi holtága. Láttam vízimadarakat és horgászokat. Virágzó ezüstnyárfák pollenjeit fújta a meleg szél, beborítva szinte mindent a fehér pillékkel. Közben élveztem a napsütést, nagyon szép idő volt. 

Hazafelé megálltunk a tiszaigari arborétumnál, de nem mentünk be, ugyanis az útról is remekül lehetett látni azt, amire kíváncsi voltam: kilombosodtak a mocsári ciprusok. 

És persze végig, egész úton újra a virágzó akácfák látványában gyönyörködhettem. Felejthetetlen volt. 

A kutyusok is. Itt a képen még csak hárman pancsoltak, aztán egyre csak jöttek és jöttek, a végén biztos voltak a vízben vagy harmincan. Szép majálisuk volt nekik is.