énhogyan

énhogyan

Nem tetszett

2024. május 24. - PDL

22_7.jpg

Házasságkötésünk után egy héttel a Maga lesz a férjem című színdarabot néztük meg a Pesti Művész Színház előadásában. Koltai Róbert - akit szeretek - rendezte, de ezt csak pár perccel az előadás előtt tudtam meg. 

A darab nem tetszett, a színészi teljesítmények rendben voltak. 

Ha tudtam volna, hogy ez egy olyan zenés bohózat, ami inkább zenés, mint bohózat, nem rendeltem volna jegyeket rá, de nem tudtam, mert nem voltam elég alapos, nem néztem utána rendesen. Így aztán csak az első felvonás első tíz perce után néztem bocsánatkérően a férjemre. Ez nem a mi műfajunk, súgtam, mire ő kis idő múlva visszasúgta, hogy szünet? Vagyis hogy szünetben eljövünk. Bólintottam.

Szünetben úgy döntöttünk, hogy ha már eljöttünk, maradjunk, nézzük végig.

A második felvonás egy gondolattal jobban tetszett, néha még egy kis nevetést is elengedtem, de összességében - és ez a sommás véleményem - meglettem volna enélkül a színházi élmény nélkül. Ritkán mondok ilyet, de most igen.

Nagyon sajnálom, mert igazi színházi élményre számítottam. Olyat olvastam például előzetesen róla, hogy a nézők könnyesre nevették magukat.

Hát én nem. 

Az odaúton viszont hatalmas, gyönyörű és tarka vadvirágos mezőt láttam, hazafelé pedig szépséges naplementét a pusztában.

 naplemente_22.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7418412997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása