Néhány éve még volt olyan, hogy "Abádszalóki Nyár " - ez egy elég jó színvonalú rendezvénysorozat volt koncertekkel, strandra szervezett animációkkal, sport- és főzőversenyekkel. Évről évre egész csinos programfüzeteket töltöttek meg a hívogató eseményekkel. Nem mondom, hogy engem például a koncerteken kívül bármelyik is érdekelt vagy érdekelt volna akkoriban, de a programokkal együtt járó pezsgő élet nagyon is tetszett.
Tetszett az a nyüzsgés, amit a strand beindulása után kezdtünk tapasztalni az egykori kis poros faluban, és tetszett, ahogy üzletek, éttermek, falatozók és fagyizók nyíltak faluszerte. Elkezdtek apartmanokat kialakítani és üzemeltetni, kisebb-nagyobb nyaralók épültek utca hosszan, és több apartmanház is jól tudott működni. Emlékszem, olyan sok volt a vendég, hogy mindig mindenért sorba kellett állni még úgy is, hogy volt vendéglátóhely bőven.
Abádszalók élni kezdett.
Akkoriban azt hittem, hogy Abádszalók lesz a Tisza-tó Siófokja.
Hát nem lett.
Tegnap, a nyári főszezon kellős közepén elmentünk Abádszalókra strandolni. Évek óta nem oda mentünk már, ha fürödni támadt kedvünk, de előtte évekig odajártunk. Vagyis az odajárás egy kicsit túlzás, inkább csak a szezonban egyszer vagy kétszer megfürödtünk ott. A Tisza-tó, mint kiemelt turisztikai régió indulása óta eltelt évek alatt a strandokat mind sorra kipróbáltuk már, ezzel együtt szép lassan az abádszalókiból kiszerettünk, a sarudiba pedig beleszerettük, de ott sem voltunk már vagy három-négy éve és messzebb is van tőlünk, mint Abádszalók.
Szóval nem járunk strandolni Abádszalókra. Pontosabban, mint tegnap kiderült, mi sem járunk oda.
Tegnap délután hat óra előtt értünk a strandhoz és nagyon meglepődtünk, mert nem sok nyaraló(nak látszó) embert láttunk. Ha június lenne, még megérteném, hiszen a Balatonon is így van, na de a nyári főszezon kellős közepén? A strandon kívüli "vendéglátósoron" egy, azaz egyetlen étkezőhelyet, egy gyrosost találtunk (igaz, ott készítik a legjobb gyrost az egész régióban) és mellette egy palacsintázót meg egy fagyizót. Ennyi volt.
Jó, vendég se nagyon volt. Bennünket három perc alatt kiszolgáltak és rajtunk kívül csak ketten ültek egy másik asztalnál.
Abádszalókon tehát kevés a vendég. Voltak nyarak, amikor sokan voltak, de úgy látszik, mára elfogytak.
Lehet gondolkodni, hogy mi ennek az oka, hol állt meg a fejlődés és vajon miért. Szerintem nem elég egy jelentős vízparti szakaszt elkeríteni, "privatizálni ", oda úszóházakat építeni és azokat méregdrágán értékesíteni. Biztos jó üzlet ez is, különben nem csinálnák, de azok az úszóházasok (jelentsen ez bárkit és bármit is) nem fognak bejárni a nyilvános strandra gyrost vagy lángost enni, legalábbis nem hiszem. Miért is mennének a nyilvánosra, amikor van nekik saját?
A nyár forró, a víz tiszta és kellemes, a vízpart jól kiépített és gondozott, csak vendég nincs elég.
Sok vendég kellene. Persze több olyan kisebb nyugalmas strand vagy akár csendesebb vízparti, fürdésre alkalmas hely is van a tó körül, ahol pont a nyugalom a lényeg, oda nem kell sok vendég, de Abádszalók nem olyan. Itt nagy élet volt és reméljük, lesz is még.
De ehhez vendégek kellenek.
Hívni, csalogatni kell őket koncertekkel, nyáresti szabadtéri színházi előadásokkal, gasztronómiai rendezvényekkel. Töltsék meg újra a programfüzetet! Írják fel a települést újra nagybetűvel a régió térképére, hogy messziről is lássák! Hátha újra megtalálják a vendégek az elveszett abádszalóki nyarakat, a forró nyáresti fürdéseket és a koncerteket itt, a Tisza-tónál, tőlünk negyven kilométerre. És hátha mi is megtaláljuk.
Mert pár éve még megvolt.