Ilyen volt ma az erdő. Munka után kimentünk a férjemmel. Nem voltam formában, a térdem nem szerette a frissen mulcsolt laza talajt, de legalább mozogtam egy kicsit. Átszellőztettem a légutaimat, remélve, hogy a hívatlan vendégem távozik.

Monsieur Köhögés ugyanis két héttel ezelőtt jött, látott és győzött. Nem tudott kiütéssel legyőzni, mert alapvetően jó állapotban talált meg hűséges fegyverhordozójával, a vírussal és/vagy bacillussal együtt, de jó pár félig átaludt, félig átköhögött éjszakával így is elég rendesen borsot tört az orrom alá.

Tegnapelőtt felhívtam a háziorvost, hogy segítsen: eddig kitartottam, az egri várvédő asszonyok elszántságához méltón hősiesen védtem a bástyáimat, a fülfájást is kivajákoltam magamból, de most már tényleg  kellene egy kis erősítés, valami gyógyszert kérek. 

Kaptam antibiotikumot, a 14 szemből hatot már beszedtem, alakulok is, de Monsieur Köhögés még mindig nem érzi, hogy kívül tágasabb. Két napja már frissen szedett kakukkfűből főzött teával is üldözöm, de nem és nem. 

A munkahelyemen illatgyertyával tisztítjuk a levegőt, literszám főzzük a teát és persze szellőztetünk, de nincs olyan, hogy valaki ne köhögjön vagy ne fújná az orrát. Szerintem folyamatosan vissza-visszafertőzzük egymást.

Most jön a hétvége, pihenni szeretnék, reggel sokáig aludni, ebéd után kimenni az erdőbe mozogni, aztán újra aludni egy kicsit, este jól betakarózva valami habkönnyű  filmmel elszórakoztatni magam, majd a szokásos tornám után jót aludni. 

És végre nem köhögni. Monsieur Köhögés, kérem, távozzon. Monsieur Toux, s'il vous plait, partez.