Ahogy öregszem, úgy leszek egyre megfontoltabb és ezzel együtt olykor bölcsebb is. Jobban hallgatok a megérzéseimre. Korábban is biztos voltak megérzéseim, de nem hallottam meg őket annyiszor, ahányszor kellett volna, most viszont nyitottabbak az érzékeim és figyelembe is veszem a sugallatokat a kisebb-nagyobb döntésekben. Egyszerűen bátrabban merek hallgatni magamra.

Nem hagyhatom figyelmen kívül azt a szálat, hogy a megérzéseim rajtam kívülről is jöhetnek, igen, nekem az  Anyukám segít és ebben biztos vagyok. 

Ma például lemondtam a holnapi fogászati időpontomat. Előtte sikerült beszélnem azzal a reumatológussal, akire (remélem) hallgatni tudok majd, három hét múlva mehetek hozzá. A munkahelyemen szóltam, hogy holnap nem jövök, mert fogorvoshoz megyek, a másik munkát is elnapoltam, aztán jött egy érzés, hogy mégsem kellene most mennem, várjam meg, mit mond a reumatológus. És abban a pillanatban, gyakorlatilag mérlegelés nélkül fel is hívtam az asszisztenst és lemondtam az időpontot.

Rögtön megkönnyebbültem és szerintem ez annak a jele, hogy a döntésem helyes volt. Hallgattam a megérzésemre. 

(Ma két és fél kilométer lett az enyém az erdőben és még egy húsz perces torna is.)

És persze Anyukám, mindig csak Anyukám...