Egy ideje különösen figyelek arra, mit engedek az ingerküszöböm fölé. Igyekszem nem bosszankodni (feleslegesen), próbálok csak a magam dolgával törődni és úgy általában véve keveset foglalkozni a világ dolgaival és tudomásul venni, hogy sokfélék vagyunk, sokféle viselkedéssel, beszédmóddal és ingerküszöbbel.  Ezt passzív ellenállásnak szeretem nevezni. A legritkább esetben állok bele nehéz helyzetekbe és mestere vagyok az ilyen helyzetek kikerülésének. Én vagyok az, aki inkább felállok és odébb megyek egy kellemetlen helyzetből vagy egyszerűen elfordítom a fejem. Van, aki már kiabál, amikor én még mindig csak csodálkozom, vajon mitől lett ideges. 

Ez nem elfojtás, hanem tényleg figyelmen kívül tudok hagyni dolgokat. Úgy szoktam mondani, hogy alulról sem karcolják az ingerküszöbömet.

A magam dolgával törődök, van elég, és szeretem, hogy ilyen vagyok.

Néha azonban előfordul, hogy valami mégis megkarcol és olyankor dühös is tudok lenni. Például ma reggel. Egész héten arra készültünk, hogy a hétvégét Siófokon töltjük, de a hét közepétől egyre aggodalmasabban figyeltük az időjárási előrejelzéseket, az időképet, a met.hu oldalát, a kiderül.hu-t és még a meglehetősen pontos norvég yr.no-t is. Mindegyik kellemetlen, esős, havasesős, havazós hideget jelzett erős, viharos széllel, ami egyébként nem lenne baj, mert én imádom, de hát a Balatonnál?

Pénteken délben akartunk indulni, de reggel szakadó esőre ébredtünk, el is döntöttük, hogy ilyen időben nem megyünk, itthon maradunk. Erre már délután is elfogadható lett az idő, és ne is beszéljünk a ma reggelről, ami ragyogó napsütéssel köszöntött ránk. Egészen mostanáig szépen süt a nap és bár fúj a szél, nincs is hideg.

Ez elérte az ingerküszöbömet és meg is karcolta. Elég dühös lettem, és nem válogattam meg a szavaimat. Megfogadtam, hogy a magam részéről befejeztem az időjárási előjelzésekhez való igazodást, hiszen nem ez az első tévedésük. Nem ez az első eset, hogy máshogy lett, mint ahogy jelezték és nekünk is borult a tervünk, mert igazodtunk a tudományos (?) előjelzéshez.

Most jöttem meg a futópályáról, az időjárás pont ragyogó volt a mozgáshoz, meg is izzasztottam magam rendesen a plusz három fokban. A dühömet elfújta a szél és ha már nem mentünk Siófokra, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a tőlünk negyven kilométerre található Arany Patkó éttermet és az impozáns környezetben vacsorázunk valami felejthetetlent és valószínű, hogy a cukrászdába is átmegyünk, csak hogy begyógyítsam a meteorológia okozta karcolást az ingerküszöbömön.

(...)

Minden jó, ha jó a vége.

Az étterem nagyon jó, most voltunk ott először, de több ismerősőm is ajánlotta már. Finom és elegáns hely, kedves pincér, figyelmes kiszolgálás, és nincsenek az árak elszállva. Az étel jó méretes adag volt. Kacsasültet kértem édesburgonyával, párolt lilakáposztával és még káposzta salátával. A kacsasült egy kicsi kacsa fele volt mellel, szárnnyal és combbal, és ebből adódik az egyetlen megjegyzésem: mire az adag végére értem - ugyanis mindent meg sikerült ennem, annyira finom volt -, a hús és az édesburgonya már teljesen kihűlt, pedig nem szoktam piszmogni, nem eszek lassan. Én úgy szeretem, ha az asztalra téve az étel olyan forró, hogy szinte még ott is rottyan egyet. Ha forrón kaptam volna meg, kitartott volna a meleg az utolsó falatig. Tudom, ez teljesen szubjektív, ilyet nem lehet kérni, úgyhogy ezt nem tekintem hibának. A cukrászdában erősen túlárazott tucatárut találtunk, nem vettünk semmit, az étterembe viszont máskor is elmegyünk, tíz pontból tízre értékeltük.