Valamivel könnyebb lett az otthonápolás terhe időben és elfoglaltságban. A továbbiakról döntés született, megtettem a lépéseket is. Nem jó így sem, nincs jó döntés, sehogyan sem jó, de valami megoldást találni kellett. Remélem, a Sors kegyes lesz hozzánk és a döntésünket nem kényszerülünk tettekre váltani. Ha így lesz, az sem lesz jó, mert a helyzet sehogy sem lehet jó. 

Valami ünnepi készülődés-féle felé nem sikerült még elmozdulnunk, fenyőfánk sincs még és lehet, hogy nem is lesz, a nagyobb főzésről is le kell mondanunk, talán egyféle süteményt sütök majd, és a munkahelyemen is volt egy kis szerény, nagyon szerény valami.

Valami igazán jó is történt a napokban...milyen jó lenne ezt írni, de sajnos nem írhatom, mert nem történt. 

Eltévedt az égen a csillagom.
Elzárták a napot súlyos ködök mögé.
Fáj és bánt minden, nagyon.

Az idei advent napi bejegyzéseit nem írom tovább, mert nehezen találok igazán örömteli dolgot egy-egy napban. Erőltetetten kell keresnem azt az egy-két jó dolgot, amit megörökíthetnék. Nehéz napokat élek, nem megy szinte semmi úgy, ahogyan kellene és ez a helyzet már három és fél hónapja tart. Persze minden nap van valami, ami miatt felbukkan a fejem a víz alól és levegőhöz jutok, de annyira elnyom a sok negatív dolog, hogy nincs is kedvem azt  a néhány morzsát megírni. 

Elég volt ebből, meguntam magamat is.

Majd akkor folytatom, ha megkötöttem a különbékét a dolgokkal. Ha egyáltalán.

Vagy egyszerűen kivárom, amíg a dolgokhoz való végletesen negatív hozzáállásom elmúlik. Ha egyáltalán. 

Majd ha jobb lesz. Ha egyáltalán.

Nagyon jó hír érkezett a munkával kapcsolatban.

Első teljesen befagyott  víztócsa az úton. 

Megrendelt és időben megérkezett ajándék.

A Kapitány nevű családi kiskutyának az állatorvos esélyt adott, és hajlott kora ellenére (16 kutyaév = 102 emberév) meg fogják műteni. Éljél még Kapitány!

Megérkezett az első hó!

Jégcsapot is láttam és annak is örültem.

Advent harmadik vasárnapja van. Ma gyújtjuk az öröm gyertyáját.

A félhomály és a szitálás ellenére kint voltam a futópályán és megcselekedtem a szokásos öt kilométeremet. 

Meglepetés túrógombócot kaptam.

És hát tulajdonképpen mára ennyi. 

Itt volt a mi édes kis pillecukor tündérkénk, aki a maga 9 évével nemcsak tűrte, hanem engedte is, hogy nagyon-nagyon megszeretgessük.  A régen várt találkozásból legjobban az öleléseket, a simogatásokat és a puszikat vártam. Imádom őt, ez az édes kislány tényleg egy darab belőlem. Hozott nekem ajándékba bükkmakkot. Erről kb. három hete beszéltünk, akkor kértem, hogy majd tegyen el nekem egy darabot, mert még sosem láttam ilyet. Az én drága kincsem nem felejtette ezt el (én már igen), és amikor megérkezett, előkotorta a kabátja zsebéből ezt az icipici termést és nekem adta. Nekem őrízte három hétig.  Még most is sírok rajta.

 A Csimota zenekar ünnepre hangoló műsorát könnyes szemmel néztem végig. A Kiskarácsony és a Csengőszó mellett elhangzott Juhász Gyula Karácsony felé és József Attila Betlehemi királyok című verse megzenésítve, de természetesen volt a Micimackó is szépségesen összedolgozva a Hallelujah-val és a Somewhere over the rainbow-val, és például a Hull a pelyhest pedig blues, rock and roll és funky változatban hallhattuk.

Szép nap volt.

Köd, félhomály, téli barnák és tavaszias zöldek, csend, két őzike, velem együtt három elszánt futó az erdei futópályán. Mire végzünk, a félhomályból majdnem sötétedés lett és mire hazaértem, be is sötétedett. Forró zuhany, forró tea, D vitamin, és még csak fél 5. Előttünk kb. öt teljes óra van még, míg aludni térünk és addig azt csinálunk, amit akarunk. Pihenünk, kikapcsolódunk, filmezünk, meccset nézünk, beszélgetünk, egy-két telefont megejtünk, én még tornázom is, és semmilyen munkát nem végzünk. 

Semmilyen munkát.

A karácsonyra is csak gondolatban készülünk, vagy még úgyse.

Ma arra gondoltam, hogy miért is ne lenne elég egy fenyőág jelképnek, rajta egy szál gyertyával. Felolvasunk egy  szép történetet, rendelünk valami finomságot és béke lesz, nyugalom és pihenés. 

És ünnep belül, a szívünkben. 

Elég. Nekünk elég.

1.

Ne legyél mindig ilyen szomorú csillagom. Mostanában mindig az vagy. Te nem ilyen voltál. Hova lett az én mindig nevetős kislányom?  Bánt valami? Mondd el nekem. Nekem mindent elmondhatsz. Nem mondod? Nem baj, kis bogaram, majd egyszer elmondod. 

2.

Olyan jó élni! Tudod kis bogaram? Nagyon jó! Még így is. Olyan jó veletek lenni. Simogatni a kezeteket. Ha nem vagytok itt, ebből élek.

3.

- Ez legyen a tied, kis bogaram! Szép zöld és jó meleg.

- Nem. Nem kell. Nem viszem el.

- Jó. Akkor tedd a fiókba. Majd elviszed.

(És mindketten tudjuk, mit jelent a majd.)

Az idei tél első igazán fagyos reggelén a friss, tiszta levegőben gyalogolva friss és tiszta elhatározásokat tettem magamban és magamnak, amelyeket délig, mire kisütött a nap,  gyakorlatilag egytől-egyig meg is szegtem.

De.

Ma is kijutottam a futópályára és most is, mint mindig, nagyon-nagyon jó volt kint lenni.

Vettünk beiglit. A kedvenc cukrászdánkban ma volt a próbasütés (mint azt tegnap kiderítettem) és még tegnap be is jelentkeztünk az első adag próbakóstolására. Az idén is tökéleteset alkottak, úgyhogy idén is tőlük rendelünk karácsonyra. Az ünnepi vacsora lényege megvan, minden más bizonytalan.

Az otthongondozás feladatai, keserűsége és bánata mellett nincs energiám  a franciát tanulni. Időnként a magam kedvére mondok valamit franciául, olyankor őszintén meglepődöm azon, hogy bár augusztus vége óta nem volt a kezemben a tankönyv, mégis egész jól megmaradtak a tanult szavak és a mondatok. 

Hétvégére télies hidegbetörés várható. Végre!