énhogyan

énhogyan

10.

2022. december 10. - PDL

Itt volt a mi édes kis pillecukor tündérkénk, aki a maga 9 évével nemcsak tűrte, hanem engedte is, hogy nagyon-nagyon megszeretgessük.  A régen várt találkozásból legjobban az öleléseket, a simogatásokat és a puszikat vártam. Imádom őt, ez az édes kislány tényleg egy darab belőlem. Hozott nekem ajándékba bükkmakkot. Erről kb. három hete beszéltünk, akkor kértem, hogy majd tegyen el nekem egy darabot, mert még sosem láttam ilyet. Az én drága kincsem nem felejtette ezt el (én már igen), és amikor megérkezett, előkotorta a kabátja zsebéből ezt az icipici termést és nekem adta. Nekem őrízte három hétig.  Még most is sírok rajta.

 A Csimota zenekar ünnepre hangoló műsorát könnyes szemmel néztem végig. A Kiskarácsony és a Csengőszó mellett elhangzott Juhász Gyula Karácsony felé és József Attila Betlehemi királyok című verse megzenésítve, de természetesen volt a Micimackó is szépségesen összedolgozva a Hallelujah-val és a Somewhere over the rainbow-val, és például a Hull a pelyhest pedig blues, rock and roll és funky változatban hallhattuk.

Szép nap volt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7117998938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása