Az erdei futópályán a futók között haladva elég nehezen tudom elkerülni az összehasonlítást, pedig tulajdonképpen nem sok értelme van. Ha én lennék a leggyorsabban és a legszebben futó a kisvárosi futóközösség tagjai között, nem hiszem, hogy  bárkihez hasonlítanám magam. Megelégednék azzal, hogy én vagyok a legjobb. De ebben a közösségben én vagyok szerintem a leglassúbb és ezt, ha időnként reális akarok lenni, meg kell látnom azzal együtt, hogy a többiek nem csak gyorsabban, hanem szebben is  futnak nálam.

Annál inkább, mert amit én a magam futásának nevezek, az nem is az, hanem inkább csak erőteljes tempójú gyaloglás, kocogó és lassú futó szakaszokkal váltakozva. Ilyen értelemben tehát nem is vagyok igazi futó.

Viszont nagyon kitartó vagyok és általában csak extrém időjárás esetén nem megyek ki. Tudják ezt a futótársak is, és ha a teljesítményemmel nem is kerülnék nemhogy dobogóra, de még versenyhelyzetbe sem, a kitartásommal és a szorgalmammal biztos ott vagyok.

A legfelső fokán.

Futócipő minőségében is ott vagyok.

Ma viszont sehol sem voltam. Pontosabban csak a kitartásommal voltam ott.

A mínusz 3 fokban havas és itt-ott jeges futópályára készültem és nem a cloud-könnyű futócipőmet vettem fel, hanem egy sima sportcipőt, amiről feltételeztem, hogy talán nem esek hasra benne. Stabil, jól tartja a lábam, az igaz, csak éppen nem olyan, mintha a felhőkön lépkednék benne, hanem inkább mintha rabláncot vonszolnék magam után.

Attól is tartottam, hogy megfagyok, ezért a vastag sapkámra a biztonság kedvéért még a kapucnit is ráhúztam és duplán körbetekertem a  nyakamon a sálat, amit majdnem az orromig fel is húztam. A kesztyűm egy félkilós síkesztyű volt, mert a kezem nagyon érzékeny a hidegre. És persze olyan vastag dzsekit vettem fel, mintha Alaszkába készülnék.

Zavarba ejtően egy féleszű futóbolond benyomását keltettem, mondaná Fábry Sándor, és magam is úgy látom, hogy ezzel fején találná a szöget.

Négy futótárs volt még kint. Mind a négyen lazán öltözve, könnyű futócipő, kis kesztyűcske, egyikükön még sapka sem volt és gyönyörű, könnyed futással rótták a köreiket. 

Én meg mint egy volgai hajóvontató.

Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy ma csak lélekben tartoztam közéjük. 

De ott voltam.