Az egyik az én saját gondolatom:

Vannak, akiket a kényszerű összezártság közelebb tud hozni egymáshoz és vannak, akiket eltávolít. Ha korábban közel voltunk egymáshoz, nagyon közel, akkor ez a távolodás nem akkora bűn, mint amilyennek látszik. (Engedtessék meg, hogy irgalmas legyek a lázadó, dühös, szorongó és feszültségekkel teli önmagamhoz és most legyen mindegy, milyen okból vagyunk összezárva, de egyébként persze nagyon nem mindegy.)

A másik gondolatot hallottam valakitől:

Miért nem tudom jobban csinálni? Próbálom, mégsem megy. Azért, mert ilyen vagyok, és kész. 

Ha ez magyarázkodás, önigazolás, önfelmentés, hát akkor legyen az.