Advent harmadik vasárnapja van. Ma gyújtjuk az öröm gyertyáját. A félhomály és a szitálás ellenére kint voltam a futópályán és megcselekedtem a szokásos öt kilométeremet.  Meglepetés túrógombócot kaptam. És hát tulajdonképpen mára ennyi. 

Itt volt a mi édes kis pillecukor tündérkénk, aki a maga 9 évével nemcsak tűrte, hanem engedte is, hogy nagyon-nagyon megszeretgessük.  A régen várt találkozásból legjobban az öleléseket, a simogatásokat és a puszikat vártam. Imádom őt, ez az édes kislány tényleg egy darab belőlem. Hozott nekem…

Köd, félhomály, téli barnák és tavaszias zöldek, csend, két őzike, velem együtt három elszánt futó az erdei futópályán. Mire végzünk, a félhomályból majdnem sötétedés lett és mire hazaértem, be is sötétedett. Forró zuhany, forró tea, D vitamin, és még csak fél 5. Előttünk kb. öt teljes óra van még,…

1. Ne legyél mindig ilyen szomorú csillagom. Mostanában mindig az vagy. Te nem ilyen voltál. Hova lett az én mindig nevetős kislányom?  Bánt valami? Mondd el nekem. Nekem mindent elmondhatsz. Nem mondod? Nem baj, kis bogaram, majd egyszer elmondod.  2. Olyan jó élni! Tudod kis bogaram? Nagyon jó!…

Az idei tél első igazán fagyos reggelén a friss, tiszta levegőben gyalogolva friss és tiszta elhatározásokat tettem magamban és magamnak, amelyeket délig, mire kisütött a nap,  gyakorlatilag egytől-egyig meg is szegtem. De. Ma is kijutottam a futópályára és most is, mint mindig, nagyon-nagyon jó…

Ritkán megyek be a városba, gyalog meg még ritkábban. Ma ügyet kellett intézni. Egy kilométernyi távolságról van szó, mehettem volna kocsival is, de a gyaloglást választottam. Ha már elszabadultam az otthonápolásból (térben legalábbis, mert lélekben-agyban sajnos sosem megy), kiélveztem az utat,…

Bátorságpróba az erdei futópályán egyedül.  És képzeld, nincs más mára.  Szomorú.