Ritkán megyek be a városba, gyalog meg még ritkábban. Ma ügyet kellett intézni. Egy kilométernyi távolságról van szó, mehettem volna kocsival is, de a gyaloglást választottam. Ha már elszabadultam az otthonápolásból (térben legalábbis, mert lélekben-agyban sajnos sosem megy), kiélveztem az utat, vagyis jót bámészkodtam sáros kisvárosom utcáin.  Az ügyintézés reményen felül gyorsan és sikeresen megtörtént és ennek örömére nem hazafelé vettem az irányt, hanem úgy döntöttem, találkozni fogok a Mikulással. 

Cukrászdába mentem, vásároltam ezt-azt, majd hazaérve azt mondtam, hogy a Mikulás nyomta a kezembe a sok finomságot, hiszen magamtól ilyet én nem tennék. Miután a férjem kártyájával fizettem, a meglepetés elmaradt, de ettől függetlenül igazán nagyon aranyos és huncut gyerekeknek éreztem magam, már-már azt képzeltem, hogy én voltam a Mikulás.