A fotó és a szövegben szereplő idézet forrása: https://magyarockdalszinhaz.hu/made-in-hungaria/
Akkor tehát megyünk tovább valahogy. Az élőknek az élettel kell törődni, így mondják. Próbálkozom, de az az igazság, hogy bármerre járok és bármit csinálok, alig van olyan perc, hogy ne gondolnék az anyukámra. A seb örökre seb marad, csak megtanulunk majd együtt élni vele, ezt is mondják.
Legalább két hónappal ezelőtt lefoglaltam a jegyeket a Made in Hungária musical előadásra. Kétszer láttuk már ezt a nagyszerű darabot, először Debrecenben a Csokonai Színházban, másodszor Szarvason a Víziszínpadon. Most a szomszéd város hívta meg a produkciót. Természetesen volt bennem szorongás, hogy elmehetek-e, mert éreztem, hogy nem, de tanulom, hogy az élettel kell törődni.
A Fenyő Miklós-Tasnádi István által írt musical a filmváltozatban komolyabb, a történetben is több, de nagyon is szórakoztató, a musical-változat viszont igazán a szórakoztatásra épül. A történet: "A hatvanas évek elején ki- majd visszadisszidál egy tipikus angyalföldi család: Fenyőék. A fiatal Mikibe (darabunkban Ricky) mélyen beleívódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, a Marlboro, a hawaii ing, a Ballantines, és mindenekelőtt a rock and roll. A kinti élmények és egy megszállott lemezgyűjtő rádióműszerész hatására elhatározza, zenekart alapít. Cipős dobozból, éjjeli szekrényből erősítőt eszkábálnak, s már nem is kell más, csak néhány jó haver, hogy a Szent István parkban, a Fémmunkás próbatermében, a Tisza utcai utcabálon feldübörögjön a Viva Rock and roll. És létrejött a Hungária."
A Magyarock Dalszínház színészeit és énekeseit az első sorból nézhettük. Az előadás remek volt, imádtam és élveztem minden percét. A végén a finálét még énekeltem is. Bármikor újra megnézném.