A horvátországi nyaralásunkra egy nappal korábban indultunk, mert foglatunk egy közbenső szállást Nagykanizsán, így meg tudtuk felezni az otthonunk és Murter közötti 890 km távolságot és idősürgetés nélkül haladhattunk, szépen, kényelmesen. Nagykanizsáig nem is választottuk az autópályát, hanem a Szolnok-Kecskemét-Dunaföldvár-Enying útvonalon mentünk jó tempóban, de nem sietve. Reggel indultunk fél tíz után és a szállásunkra nem akartunk korán odaérni, ezért erre a nulladik napra is terveztünk programot, mégpedig kétfélét. Ha strandidő lesz, Siófokon fogjuk eltölteni a délutánt, ha pedig nem lesz alkalmas az idő a Balatonhoz, a Kis-Balatonhoz megyünk el. 

Már az itthoni indulásnál látszott, hogy nem lesz meleg, ami nagyon jó hír az autózáshoz, de a balatoni strandhoz nem. Ezért Enyingnél felmentünk az autópályára és meg sem álltunk a Tüskevárig, pontosabban Zalavárig, még pontosabban Kányavárig. A Matula bácsi birodalmában tett kirándulásunkról majd egy külön bejegyzésben fogok írni.

Este nyolc óra után értünk Nagykanizsára, elfoglaltuk a kényelmes kis szobánkat, amihez természetesen saját fürdőszoba is tartozott és fél 11 körül már aludtunk is. Úgy beszéltük meg, hogy nem állítunk be ébresztést, kelünk, amikor kelünk és indulunk, amikor indulunk. Ellenállunk minden időnyomásnak, sőt, el is engedjük őket.

Korán ébredtünk, nyolc órakor már az autópályán gurultunk és kb. húsz km múlva már a horvát autópályán voltunk. Egyáltalán nem volt meleg, Nagykanizsán még esős, párás, ködös időre és 15 fokra ébredtünk, és csak a Dinári-hegységen átkelve jött ránk a meleg, de akkor aztán jött! Kétszer álltunk meg pihenni egy kicsit, az elsőnél még hűvös volt, alig húsz fok, de a másodiknál már sokkal délebbre voltunk és ott már nagyon meleg volt.

Murter szigetére Tisno városában egy kis hídon át lehet behajtani. A szigeten három település van, két kisebb és egy nagy. Rögtön a hídon átérve találjuk Tisno városka szigeti részét, ahonnan  délre Jezera falucska felé, vagy északra Murter városa felé lehet tovább menni. Murtertől, gyakorlatilag azzal összeépülve Betina zárja a sziget északi részét. Ezt akkor még nem láttam így át, csak olvastam róla, most már viszont tudom is, hogyan vannak ezek a települések a szigeten, mert később megnéztük mindegyiket. A hídnál láttuk meg először a tengert, aztán persze a Murter felé vezető útra rátérve már lépten-nyomon előbukkant a nagy kékség. Meg is álltunk, hogy átéljük teljességében a fentről elénk táruló panorámát és belehallgassunk a kabócák koncertjébe.

Mielőtt bementünk volna Murter városába, egy nagy szupermarketben álltunk meg, vettünk pár dolgot, gyümölcsöt, friss bagettet, zöldséget, sajtot, ilyesmit. Otthonról is hoztunk néhány dolgot, sokat nem, mert számítottunk erre a vásárlási lehetőségre, hiszen láttuk a térképen, hogy ez a nagy üzlet útba fog esni.

A város tetején, az óváros ódon falai és szűk kis sikátorai között volt a lakás, amit béreltünk az airbn-en keresztül. Volt egy kis várakozás, mire elfoglalhattuk, de ez a mi félreértésünk miatt történt. Szerencsére minden megoldódott, természetesen.  Ott lenn, délen, mindig minden megoldódik magától is, nem kell gondolkozni, azt csak az északi ember találta ki magának, ahogy Hamvas Béla írta. Ott, délen csak ki kell várni, hogy a probléma megoldja magát.

Parkolni nem lehetett az utcában, csak addig állhattunk meg a ház előtt, amíg a holmijaink egy részét felvittük a lakásba. Azért csak egy részüket és nem az összeset, mert a lakás nem az utca szintjén volt, hanem egy belső udvarban, egy réges-régi ház mögött, egy másik réges-régi épületben, annak is a legfelső szintjén és ahhoz, hogy felérjünk oda, harminchét vaskos régi kőlépcsőt kellett megmásznunk. A térdeim már magát a látványt megköszönték. Meggondoltuk hát kétszer is, hogy mit cipelünk fel és mit hagyunk a kocsiban. Majdnem mindent lenn hagytunk, csak a legszükségesebbeket vittük fel. A közbiztonság kiváló volt, nyugodtan aludhattunk úgy is, hogy a kocsi tőlünk száz lépésre volt, de azt a száz lépést a sikátor aljáig meredeken lefelé, majd olajfák, leanderek és fügefás kertek között, kabócakoncerttel kísérve, így értsd. Mások odajártak fotózni, mi meg ott laktunk. Tulajdonképpen egy száz méterszer száz méteres négyzetben benne volt minden, ami mediterrán: szűk sikátor, ódon kőházak, mediterrán növények, kabócák cirpelése és jó meleg. Már csak a tenger hiányzott.

Aztán persze az is meglett, mert a szállás elfoglalása után már szedtük is ki a kocsiból a fürdőcuccokat (nyilván azokat sem vittük fel, egész héten a kocsiban maradtak, még a törölközőket is ott szárítottuk) és indultunk a gyerekekkel megbeszélt tengerparti strandra. Több strand is van, egymástól viszonylag távol, egyik jobb, mint a másik, kipróbáltuk őket. A kedvencünk a ...és most gondolkodnom kell, mert elfelejtettem, pedig amíg ott voltunk és még útban hazafelé is százszor kimondtam a nevét, most persze nem jut az eszembe, majd utólag beírom. Ez a helyes kis strand a szállásunktól kb. hatszáz méterre volt, gyalog jól elérhető, csak jó meredeken le kell sétálni az úton a gyönyörű olajfák, fügefák és leanderek kötött. Meg is tettük ezt a sétát, de csak egyetlen egyszer. Ugyanis vissza felfelé kell jönni, de nem ám sétálni, hanem szuszogósan, lihegve kaptatni a 36 fokban. Ezt egyszer megcsináltuk és tanultunk belőle, aztán kocsival közlekedtünk oda is. 

Még kezdő korunkban, az első napunkon, amikor a város szerkezetéről nem sok fogalmunk volt, erről a strandról elsétáltunk egy másik strandra, a legnagyobbra. Nem így akartuk, de így sikerült. Mi csak egy pici(nek tűnő) félszigetet akartuk megkerülni, hogy megnézzük, mi van a másik oldalon, aztán, mire észbe kaptunk, már a másik, távoli strandon voltunk, ott fürödtünk egy jót és amikor úgy véltük, hogy ideje lenne a déli hőség beállta előtt hazasétálnunk, elindultunk. Csakhogy addigra már lejártuk a lábunkat és még előttünk állt egy bő másfél kilométeres út a tengerpartról a hegynek felfelé, plusz száz lépés a sikátorban és még harminchét magas kőlépcső. Óh, és persze közben beállt a déli hőség is! Az én okos órám számolja a lépéseket, hát képzeld, ezen az egyetlen kis kiruccanáson tizenötezer lépést tettünk meg. 

Ugye érted már, ezután  miért közlekedtünk mindenhová kocsival ebben a nem túl nagy területen (de legalább hegyen!) elterülő kisvárosban?

Innentől kezdve tényleg belesimultunk a mediterrán életérzésbe. Kényelem, pihenés, lehetőleg nullához közeli gyaloglás, fürdés, fürdés és fürdés, gyerekekkel is, magunkban is, esténként vacsora velük, egyebekben láblógatás.

Egyenesen bele a tengerbe.

(Eszembe jutott a strand neve: Cigrada.)