"A namaste egy köszöntési forma, amit Indiában a mai napig használnak. Két ember találkozásakor összeteszik kezüket a mellkasuk - egész pontosan a szív csakra - előtt és szemüket lehunyva, fejükkel vagy felsőtestükkel meghajolva üdvözlik egymást. Indiában a kultúra része ez az üdvözlés. (...) Szó szerint azt jelenti, 'Meghajlok neked' - azaz meghajlok előtted vagy tiszteletemet adom neked. Ez a meghajlás igazán mély, spirituális tartalommal bír."

(https://yogazona.blog.hu/2016/07/02/namaste_jelentese)

Ma olyan helyen voltam és olyat láttam, amilyet még soha, sehol. Gyermekjóga órát tartott egy nagyon kedves munkatársam, aki egy tiszta, nemes lélek és fiatal kora ellenére igazi  bölcs ember. Jól látja az életet, érti és érzi az embertársait, jól tud kapcsolódni, de meg tudja húzni a határait is. Úgy lehet vele az élet dolgairól beszélgetni, hogy a beszélgetés végén azt érzed, több lettél. Ritka ez manapság. Ma inkább  "divat" egymás túllicitálása, túlharsogása, lehúzása vagy éppen sárba döngölése, ezért duplán is örülök, hogy ismerhetem őt.

Boldogan mondtam igent a meghívásra, de magamtól is mentem volna. Érdekelt, hogyan valósította meg az álmát. Amit ma láthattam, az ugyanis egy álom megvalósulása és az idáig vezető úton olyan nagy akarással, elszántsággal ment végig, hogy ennek csak az lehet a jutalma, ha látom majd a gyerekek öröme mellett az ő örömét és elégedettségét is.

Láttam.

Úgy néztem azt a csodát, amit ma elénk varázsolt, mint ahogyan egy büszke anya nézi a kislányát. Szurkolva, izgulva, hogy sikerüljön a varázslat, mert megdolgozott, nagyon is megdolgozott érte.

Sikerült.

Pedig nem volt könnyű helyzetben. Tizennégy gyerekek kellett lecsendesíteni, majd mobilizálni, ügyesíteni és kondicionálni úgy, hogy végig érdeklődőek és lelkesek maradjanak. A csoport egyáltalán nem volt homogén, sem az életkort, sem pedig a mozgásképességet tekintve. Egy zsák bolhácskát kellett fókuszra irányítani érdekesen, játékosan, és közben átadni nekik valamit abból az érzésből, hogy jógázni jó, jógázni nagyon jó. 

Nagyon ügyesen bánt a gyerekekkel. Mindenkire figyelni tudott, motivált és úgy vezetett, hogy közben nem zökkent ki a foglalkozásnak keretet adó jógameséből és végig kézben tudta tartani a kis csapatot. 

Szerintem ilyen egy tehetséges ember. Tudja, mit akar és elszántan megy a célja felé. Fejleszti magát, tanul, gondolkodik és ötletei vannak. Az eredmény pedig egy hiteles ember, aki nem csak tudja, hanem minden mozdulatban érzi és átadni is képes a jógázásban rejlő szépséget, harmóniát és erőt.    

Nagyszerű jógaórát láttam ma, köszönet érte Áginak. Ha húsz évvel fiatalabb és húsz kilóval könnyebb lennék, belevágnék én is és természetesen nála tanulnék. Van mit.

Namaste. Meghajlok előtted.