A Debreceni Egyetem Botanikus kertjében jártam, nem először, hanem már harmadszor. Elsőre szerelem volt, másodszorra is és hogy milyen volt harmadszorra? Olyan, mint amikor találkozol egy régi szerelemmel. Izgatottan készülsz, előjönnek az emlékeid és reméled, hogy nem változott meg annyira, hogy netán rá sem ismersz majd. Tudod, hogy egy régi szerelem sokféleképpen tud csalódást okozni, de elszántan reméled, a tietek lesz a kivétel.

A Pálmaház és a Pozsgásház kb. 2000 trópusi növénynek, 1300 kaktusznak és 1000 egyéb pozsgás növénynek ad otthont. Ez Kelet-Közép Európa egyik legnagyobb ilyen gyűjteménye. Amikor először láttam, az tényleg szerelem volt első látásra. Most, harmadszorra kisebbnek és kicsit kopottabbnak láttam, elmaradt hát a katartikus élmény, de a körülmények is mások voltak, így aztán az élmény is más lett. Nem jobb, nem is rosszabb, hanem más.

Most ugyanis jó sok időt tudtunk időt tudtunk ott tölteni, majdnem egy egész délelőttöt. Kellemes, tavaszias idő volt és mivel ráértünk, nemcsak a trópusi növényeket és a kaktuszféléket néztük meg, hanem az egész kertet körbe sétáltuk, kétszer is. A fák között megbújó padokon le-leüldögéltünk, napoztunk is egy kicsit, elidőztünk a kis tó partján és közben beszélgettünk, ráérősen, kényelmesen. Még mókusokat is láttunk.

Élveztük a csendet, a természet gyönyörűségeit, és nagyon örültünk, hogy a szabadidőnkben ezt a kertet választottuk, nem pedig a plázába mentünk, bár a pláza lehetősége természetesen fel sem merült.

Élveztük egymás társaságát, és mint mindig, most is kézen fogva sétáltunk és összebújva üldögéltünk, úgyhogy tulajdonképpen nem is a régi szerelemmel találkoztam a Debreceni Egyetem Botanikus kertjében, hanem a régi szerelmemmel újra rátaláltunk a régi szerelmünkre, ami persze időközben el sem veszett.