"Hogyan is szakadhatnál el egy olyan személytől, akivel kölcsönösen kötődtök egymáshoz? Hisz te is rendszeresen gondolsz rá, és ő is rád - bárhol vagy bármelyik világban is legyen éppen. A gondolatnál pedig nincs erősebb kötelék, ami legfeljebb csak addig láthatatlan számodra, míg testben élsz, s a testi érzékszerveidet használod. S mint legerősebb kötelék, életeken és világokon át összetartja azokat a lelkeket, akik összetartoznak."
(Medek Tamás, Tudatos Tudat)
SZABÓ MAGDA - BÚCSÚZÁS
Azt hiszed drágám, az a régi dallam
elnémulhat? Többé nem énekel?
Szerettelek. Szerettél. Áll a két szó,
Nincs hatalom, mivel ne bírna el.
Kettőnk testéből két szép fa eredt.
ők mindketten megjegyezték a dalt.
Nem szállt tova, mint langyos fellegek,
s ajkaikon aratnak diadalt.
.
Most semmi sem fáj. Úszom hűs habok közt.
Víz sodra enyhít. Jó itt. Ne sirass!
Fiaim, rátok nézek holdsugárból,
s nevetek, ha köröz a réti sas.
Amíg szerettek, akárhol kerestek,
én ott leszek: megleltek, így ígérem,
búvár vagyok, elbújtam bú elől,
s nevetésem felcseng, mint egy érem.
Amíg szerettek, ahányszor kerestek
szólítotok, annyiszor nézek vissza,
felelek is az állatok szavával,
a sose múló szeretet szavával,
míg érintésem könnyetek felissza.
.
Olyan nehéz még nélkületek élnem,
nem ízlelni édeset meg keserűt.
De ott leszek a házban. Láttok engem?
Én szólok, ha a tücsök hegedül.
