A karácsonyi készülődés kellős közepén, amikor rájössz, hogy a töltött káposzta nem lesz elég, a beigli meg túlkelt és még ki is repedt, ráadásul a konyhában 40 fok van, azt gondolod, inkább lennél az Antarktiszon és sétálnál a vad hidegben a pingvinek között. Vigyázz, mit kívánsz, mert az ünnep csodákkal van tele és a kívánságod akár még teljesülhet is. Ha nem is az Antarktiszon, de a jászberényi állatkertben biztosan.

Karácsony másnapján újra sétálhattam az édes kis totyogókkal.

Zavarba ejtően kezdek hasonlítani rájuk, már ami a járásomat illeti. Nekik nincs térdük, nem tudják hajlítani a lábukat, ezért totyognak. Nekem van, de nem tudom rendesen hajlítani. Ráadásul a gyógytornász figyelmeztetett, hogy a fájós térdem oldalán, a jobb oldalon kifelé fordul járás közben a lábfejem, vagyis kacsázva megyek.

Na szép. 

Kacsázva. Meg pingvinezve. Meg cammogva. Én, akinek a gyaloglás volt a mindenem, a lételemem, most egyszerre vagyok kacsás, pingvines és mackós.

De azért van javulás ám, csak a járásomon még nem látszik.

Majd fog.