Nem. Érek. Rá. Semmire.
Összeszaladt a sok tennivaló a munkahelyemen és mindennel kész kell lennem január 16-ig, vagyis három nap múlva. Ma kezdtem hozzá.
Idevezet a halogatás. December közepe óta tudom, mennyi mindent kell elvégeznem, a határidő sem volt meglepetés és akár kényelmesen be is oszthattam volna a dolgaimat, amiből annyi van, hogy a szorosan vett munkaidőmbe bele sem fér. A rugalmasba igen, de ahhoz meg én nem vagyok elég rugalmas.
Szombaton oda-vissza összesen hat órát ültünk a vonaton, a családdal szülinapot ünnepeltünk, vasárnap pedig pusztán szórakozásból keresztül utaztam a fél Kelet-Magyarországot, ugyanis elkísértem a férjemet egy vidéki munkára, amivel elment a teljes nap. A házimunkát napok óta minimalizálom, jó kis elmaradásaim vannak abban is.
A hétre négy kis történet megtanulását irányoztam elő magamnak franciából, háromig jutottam, a negyedikhez még hozzá sem fogtam. Nem hívtam vissza a barátnőmet, nem voltam a testvéremnél, a kölcsön kapott könyvet még ki sem nyitottam és nem sütöttem meg a túrós lepényt, pedig azt tényleg akartam.
Akkor mi a csodát csináltam?
Szétszeretgettem az unokáimat, elérzékenyülve néztem, ahogy a kétévesünk elfújja a tortán a gyertyát. A vonaton az ablaknál ültem és gyönyörködtem mindenben, amit láttam: az őzikékben, a szépen megművelt földekben, a kertekben, az erdőkben, a Tiszában, a Tisza-tavi naplementében és még a vetési varjakban is és ugyanezt tettem, amikor másnap kocsival utaztam. Este Fábryt hallgattam és tornáztam, tornáztam és tornáztam. Gyalogoltam az erdőben, filmet néztünk és bevásároltam a Lidl-ben. Közben az el nem végzett munkahelyi feladatok kínosan ott voltak a fejemben, de hiába, a szívem mással volt tele és engem bizony napok óta a szívem irányít.
Boldogságokat éltem meg és ez sikeresen elnyomta a kötelességtudatomat. De ma már tényleg hozzá kellett kezdenem a feladatokhoz és láss csodát, a tovább már nem halogatható dolgaim felével, igen, a felével, vagy örömömben hadd túlozzak, a nagyobbik felével kész is lettem.
És még van két napom a határidőig. Ha leadom a munkákat, következnek az elmaradt házimunkák és azokkal akár kész leszek, akár nem, szombat reggel irány a Balaton, mert délutánra már mozijegyünk van Siófokon.
De addig tényleg nem érek rá semmire.
Nem. Érek. Rá. Semmire.
