Január 29-én még nagyon is ideje lenne a télnek. Ez a kis mocsári gólyahír is csak arra jó, hogy felébressze a kerttel kapcsolatos lelkifurdalásomat, mert amit ősszel nem (sem) végeztünk el, azt kora tavasszal feltétlenül el kell, tovább egyszerűen nem halogatható. A pár négyzetméternyi kertünkben már teljesen összeérnek a növényeink és csak egy kis ösvényen lehet a végéig elmenni, de az ösvényre is annyira behajolnak az ágak, hogy én bizony ősz óta nem jártam arra. Pedig a hóvirágok és a gólyahírek hátul vannak a pici kertünk végében, ami körülbelül tíz lépés lenne a terasztól.

Látni akartam őket és a férjem lefotózta.

Túl azon, hogy messze nincs még itt az ideje a virágzásuknak, még arra is emlékeztetnek, hogy hamarosan metszőollót és fűrészt kell ragadni, mert az nem lehet, hogy ne lehessen lejárni a kert végébe. A munkát szívesen rábíznám egy kertészre, hívtam is egyet pár éve, hogy tegyen ajánlatot. Akkor még fele ekkora volt a dzsungel, mint most, de olyan összeget mondott a szerintem két óra alatt elvégezhető munkára, hogy nem hittem a fülemnek és vissza is kérdeztem. Mennyi??? 

A férjemmel el is döntöttük, hogy szó sem lehet róla, majd mi megcsináljuk. Persze az egészből nem lett semmi és most már tényleg a fejünkre nőttek a növényeink és ezt nyugodtan értsétek szó szerint. A pár éve mondott munkadíj százezer forint volt, most vegyük még hozzá az árak emelkedését, az inflációt meg még a nemtudommit is, úgyhogy ez a csodálatos munka ránk vár, hacsak nem teszünk le arról a szándékunkról, hogy időnként élvezzük a mi kis zöld birodalmunkat. 

Nem teszünk le. 

Az van, hogy ameddig tél van, nem lehet a munkához hozzáfogni. Nem ezért akarom, hogy maradjon a tél, de ha őszinte akarok lenni, ezért is. 

Ez a kis sárga gólyahír meg olyan, mintha fricskát mutatna: készüljetek lustaságok, hamarosan találkozunk!