Van egy határ, amit nem lehet következmények nélkül átlépni, sem a családban, sem a barátságban, de nyugodtan általánosíthatok is: semmilyen kapcsolatban. Nem egyetlen határról van szó, hanem inkább határokról, mert ahány emberrel állok kapcsolatban, látom, hogy a sajátját mindenki máshol húzza meg.

Ha egyértelműen meg van húzva, akkor az segít, hogy ne lépjem át. Ha bizonytalanul, akkor kitapasztalom, meddig mehetek el, de ez a tapasztalás félreértést, bizalmaskodást vagy akár sértést is okozhat, amit nehéz elsimítani és a következmény akár kitoloncolás is lehet. Kibírhatatlanul nehéz érzés kitoloncolva lenni.

Én nehezen húzom meg a saját határaimat. Az  én határaimon könnyű belépni és nem nehéz belül maradni. Akit beengedek a bizonytalan határaimon belülre, akinek hagyom, hogy átlépjen egy nem egyértelműen meghúzott határt, azt ugyanis nehezen tolom vissza a határon túlra, inkább a határvonalat tolom távolabbra. 

Tulajdonképpen az én határaim gumiból vannak, hogy lehetőleg ne kelljen senkit kitoloncolni.

Nem azért, mert neki fájna, hanem mert szerintem nekem jobban.

"Képzeld el, tudom, nem nehéz,

Képzeld el, hogy nincs határ.

Távol lehetsz és mégis közel,

Így marad mindörökre már."

(Bódi László Cipő: Soha nem veszíthetsz el)