Tegnap este Horváth Charlie és a Charlie Band lépett fel a szomszéd városban.

Eddig szinte minden évben el tudtunk jutni egy-egy koncertjükre, de volt olyan, hogy kettőre is. A rajongói vagyunk. A drága Balázs Fecó és Bódi László Cipő halála után már csak ő maradt nekünk, az ő fellépéseit figyeljük és követjük. Legutóbb tavaly Egerben láttuk őt a zenekarával és mint mindig, akkor is fantasztikus koncertet adtak. 

Így volt ez tegnap is. 

Mindig az volt a véleményem, hogy Charlie egyszerűen nem öregszik, sem testben, sem lélekben, sem hangban. Végig állja és énekli a bő másfél órás koncerteket és utána a jó negyedórás ráadást  is. Jó kis állóképesség kell ehhez, na meg a hajnalokba nyúló utazásokhoz is kell az erő, amit pont a koncertek, a zene és közönség ad neki,  abból él és azért él.

Ő a színpadon él. 

A tegnapi fellépése a ráadásokkal együtt másfél órás volt. Kicsit, de tényleg csak egy icipicit fáradtabbnak tűnt a szokásosnál, de a lelke és a hangja most is beragyogta a színpadot. Hogy a mozgással már óvatosabban bánik? Hát Istenem, az idén októberben 76 éves lesz . Éltesse Isten sokáig!

Tegnap este is elénekelte azt a dalt, ami az ars poetikája lehet. Vele énekeltem. 

Várkonyi Mátyás-Milkós Tibor: Lehettem volna

Tudod, néha fáradt vagyok,
Lehunyt szemmel arra gondolok:
Ez a rohanás már
Olyan hiábavaló.

Tudod, néha észreveszem,
Mennyi minden hiányzik nekem,
Pedig azt hihetnéd,
Csupa fény az életem.

Lehettem volna híres színész
Mások sorsát élhetném sok filmben.
Kaland és játék lenne életem
Nem tudom, hogy miért lettem zenész.

Lehettem volna, mint annyian,
Békés, nyugodt, otthonülő ember.
Nem érdekelne a nagy siker,
Élhetnék, mint mások boldogan.

Tudod, néha álmodozom,
Mire jó ez? Magam sem tudom.
Amit elértem már,
Érzem, fel nem adható.

Tudod, néha fáradt vagyok,
De ha szólnak a régi dallamok,
Újra örömöt ad
Az, hogy zenész vagyok.

Nekünk meg az ad örömöt, drága Charlie, hogy még mindig állócsillagként ragyogod be a színpadot. Szeretünk!