A tengerben fürödni - ez sosem volt a vágyam, de persze mindig fürödtem, amikor lehetőségem volt rá és mindig jól is esett, de a tengert "strandolásilag" sosem hódítottam meg, és ő sem engem. A hódítással idén a horvátországi Dalmáciában, Murter szigetén is minden nap többször próbálkoztam, még búvárszemüveggel is belestem a mélyére, de a hullámok közti fürdés idén sem lett a barátom. Maradok tisztes távolból, szeretettel.

Az Adriai-tenger más, mint az Égei-tenger vagy a Földközi -tenger, amelyekben eddig volt szerencsém fürdeni. Az Égei-tenger általam járt partjainál mindenhol homok volt, árnyék nem volt sehol, persze láttam sziklás részeket is, de nem ez volt a jellemző, hanem a végtelen homokos part, a nagy kékség. A Földközi-tengerrel a francia Riviérán ismerkedtem, de míg maga a Rivéra, Monaco, Monte Carlo vagy Saint Tropez elvarázsolt, a tenger fürdésre egyáltalán nem, de látványra annál inkább. Az a végtelen kékség! Az Adriai-tenger a szlovén szakaszon is megadta nekem a végtelenség érzetét, ott is láttam sziklás és kavicsos partszakaszokat és fürödtem természetesen ott is, de ott a tengerparti városok, Izola, Piran, Portoroz és Koper parti része, az óvárosok és sikátorok varázsoltak el inkább.

A horvát tengerpart más. Ahol mi voltunk, Dalmáciában, Murter szigetén, láttuk, hogy Murter városka, Jezera és Betina is, a sziget mindhárom települése valaha halászfalu volt, ahol "a part menti sziklákra szőlő és magányos ház tapad" pont úgy, ahogy Zorán énekli. A szűk sikátorokban vastag kőfalú házak állnak, kopott, kék spalettás ablakokkal, nagy, vaskos faajtókkal. A tengerpart mindenhol sziklás, apró kavicsos, de a végtelenség érzetét nem adja meg, mert lépten-nyomon szigetekbe ütközik a tekintetünk. Éppen ettől kisebbnek, barátságosabbnak, vagy inkább kevésbé félelmetesnek éreztem, mint a többit. A kis öblökben nem érezni a nagy hullámokat, nem ijeszt meg a gondolat, hogy beszippant a víz és elsodor. Ennek ellenére nem tudtam stabilan még a derékig érő vízben sem megállni, meg-meglibbentettek a kisebb hullámok is, ezért aztán csak az utolsó napon merészkedtem bele nyakig, előtte csak derékig mertem. 

Mivel a család három felnőtt tagja kiélvezte a tenger alatti vízi világ látványát egy szuper búvárszemüveggel, nekem azt mondták, hogy vegyek erőt magamon és ne menjek addig haza, amíg nem nézek le én is a mélybe. Persze, igent mondtam. A búvárkodás teljesen rám lett szabva. A "mély" nekem azt jelentette, hogy az utolsó tengernél töltött napon majdnem nyakig belementem a vízbe és az arcomat - nem a fejemet, csak az arcomat - beletettem a vízbe és így is olyat láttam, amit a kristálytiszta tengervízbe felültről belenézve nem láthattam volna. Nagy élmény volt, kár lett volna, ha félelemből kihagyom. Halakat, tengeri uborkákat, kagylóba bújt pici rákocskákat, tengeri sünöket és eddig csak akváriumokban látott növényeket sikerült megcsodálnom.

A búvárkodásból nekem elég is volt ennyi, és a tenger, mint fürdési lehetőség sem csábított igazán, ezért joggal kérdezheted, hogy akkor miért lettem szerelmes a horvát tengerpartba? Merthogy az lettem.

Lehet egy szerelmet megmagyarázni?

Ez egy "szerelem első látásra" típusú találkozás volt. Mi rabolta el a szívemet? A kis kikötők, a nagyobb kikötők, a mediterrán növényvilág, az olajfák, a két méteres leanderek, a fügefák, a mandulafenyők, a kabócák hangja, a déli szieszták, a beájulás-szerű alvások, a hegytetőn álló kis templom harangozás helyetti kolompolása, az esti séták a tengerparton, a fagyizás a kikötőben, a tündéri óvárosi sikátorok, amelyek egyikében laktunk? Vagy az esti kirándulás egy pici szigetre, ahol a hegyoldalban a mandulafenyők alatt a magasban lépegetve hallgathattuk, ahogyan a mélyben a hatalmas szikláknak csapódnak a hatalmas hullámok és a látóhatár szélén még láthattuk, ahogyan a tengerbe bukó nap vörös csíkot húz az ég aljára?

Ezek mind kellettek hozzá, de talán a legjobban az, hogy el tudtunk engedni minden kényszert, ellazultunk, elengedtük magunkat, és csak hagytuk, hogy a dolgok megtörténjenek velünk. 

Egyszerűen csak hagytuk, hogy a mediterrán életérzés beszippantson bennünket.

Egyszerűen csak hagytuk, hogy ez a minden tekintetben csodálatos nyaralás megtörténjen velünk. 

(Következik: Úton hazafelé - Plitvicei-tavak)

.