Ezt a bejegyzést egy nappal később, vagyis advent 8. napján írom és vissza kellene emlékeznem, mi is történt a hetediken és elsőre nem jut eszembe semmi. Gondolkodnom kell.

Igen, megvan.

Reggelre finom hólepel borított mindent, ennek nagyon örültem, de egy-két óra múlva már el is olvadt.

És nem is emlékszem a tegnapi napból másra. Elképesztő.

(...)

Ja, most eszembe jutott valami. A legnagyobb unokámmal, a tíz évessel beszélgettem messengeren. A testvérek közötti vitákról, veszekedésekről volt szó, elmeséltem a saját példámat is. Nekem egy öcsém van, sztorizgattam a féltékenységről, irigységről  és a "hogyan törtünk borsot egymás orra alá" témában is elmerültünk. Neki is van ezekről tapasztalata, mert neki is egy öccse van, aki a beszélgetésünk közben odahajtotta a fejét a nővére vállára, a büszke, nagy és okos nővére pedig oda sem figyelve anyáskodva borzolgatta az öccse haját.

Beszéltem arról is, hogy hamarosan el fog múlni a vita-veszekedés köztük is, mert a testvérek általában tíz éves koruk után egyszerűen belefáradnak és megunják a harcot, békét kötnek és egymás különösebb háborgatása nélkül együttműködve sok szuper közös élményt fognak majd összegyűjteni. A családban csupa jó példa van erre, fel is soroltuk: én és az öcsém, a másik mama és a testvére, anyukájuk és a testvére, apukájuk és a testvére, és az unokatestvéreik. Elmondtuk, hogy sajnos a nagyapának nincs testvére és hogy ez milyen kár! 

Ilyenekről beszélgettünk, ők közben összebújtak, én meg elolvadtam tőlük. 

Megnéztem Dickens Karácsonyi ének című regényéből készült filmet és nagyon tetszett. Ez egy igazi tanító mese arról, hogyan válik egy mogorva pénzember érezni-szeretni lépes jóságos emberré.

Este értesültem arról, hogy a munkahelyem igen nagyvonalú karácsonyi ajándékot ad a jövő héten a dolgozóknak, a másik munkahelyemről pedig meghívást kaptam a karácsonyi ünnepi ebédre. 

Ugye, hogy vissza lehet emlékezni, mi minden történt december 7-én? Csak akarni kell.