Éreztem, hogy ma már könnyebb lesz róni a köreimet az erdei futópályán, mint tegnap, és tényleg könnyebb volt, a csípőm is jobban bírta. A szokásos három kilométert könnyebben meg tudtam tenni és ennek nagyon örültem.  Hónapok óta (amióta kivették az epehólyagomat és fogytam öt kilót), örömfutásokat végzek, vagyis nem mérem pontosan (értsd: kényszeresen) a távot és az időt, hanem csak rápillantok az órámra és nagyjából elgondolom, hogy mennyit szeretnék menni, aztán elindulok, általában mosolyogva, felszabadultan, mint aki tét nélkül, csak a maga egészségére és örömére mozog, a teljesítményem pedig annyi lesz, amennyi jól esik. 

Mióta megértettem, hogy távolságban nem tudok fejlődni, de tempóban még talán igen, azóta elmúlt a teljesítménykényszerem. Nem erőltetem a három kilométernél többet, de az sem keserít el, ha éppen kevesebbre van energiám,  mert egy ideje egyre tovább tudom tartani a tempót és képzeld, szinte már nem is esik jól a kocogós tempómba  belegyalogolni.

A futás terén a rendszerességbe csak a hőség és az egy hónapos Balaton szólt bele, egyébként tizenkét éve töretlen a kitartásom.

És hogy mi a helyzet a franciával? Csak annyi, hogy tervszerűen, módszeresen nem megy most a tanulás, mert hét közben rengeteg a munkám, hétvégén meg nem vagyunk itthon, de minden nap próbálom franciául elmondani, amit éppen csinálok vagy éppen történik. Ez persze nem egy nagy dolog, de több a semminél. Rendszeresen, minden nap elolvasom viszont a két francia nyelvtanulós csoportom posztjait és általában meg is értem, miről szólnak.

Ma például ezt a példamondatot értelmeztük és tanultuk meg: Je voulais acheter du pain, mais la boulongerie est fermée le mercredi. (Kenyeret akartam venni, de a pékség szerdánként zárva van.) Ebben a csoportban úgy tanulunk, mint a kisgyerekek az anyanyelvüket. Mondatokat tanulunk és nem kell különösebben magyarázni, hogy mit miért mondunk így vagy úgy franciául. Így mondjuk és kész. A nyelvtani szerkezetek így is szépen bevésődnek és behelyettesíthetők lesznek más mondanivaló esetén is. Egy alap franciatudás, egy jó kis szókincs kell azért ehhez is, és a nyelvtannal sem árt tisztában lenni. Egyébként szívesen lettem volna nyelvtanár, van érzékem az idegen nyelvekhez. Németül a gimnáziumban jól megtanultam, később csak fel kellett elevenítenem és most is (bár nem túl magas szinten), de aktívan tudom használni. Van úgy, hogy egy szó előbb jut eszembe németül, mint franciául. Ízlelgetem a Duolingo módszerét, mert ott például német anyanyelvűeknek német nyelven tanítják a franciát, vagyis ez nekem dupla kihívás lenne.

A mostaninál rendszeresebben és többet kellene tanulnom, tudom. Fogok is. Hétvégente utazás közben kétszer négy órám van tanulni és ezt ki is fogom használni.

A rendszeres mozgásnak és a nyelvtanulásnak egy titka van: a rendszeresség. Úgyhogy hajrá!