A családban, a barátok és a munkatársak között természetesen beszédtéma volt az utóbbi időben, hogy június 9-én elmegyünk szavazni és hogy ki kit gondol támogatni. Nem győzködtük, nem befolyásoltuk egymást, nem voltak érvek és ellenérvek, csak a tények: én így gondolom, te úgy, a harmadikunk meg amúgy és kész.
Egy nagyon fontos dolog viszont mindig elhangzott és ebben teljes volt az egyetértés. Bármelyik erőt is támogatjuk ma az EP választáson, senki, egyikünk sem, ismétlem: senki, egyikünk sem akar háborút. Tulajdonképpen John Lennon-nal vagyunk.
John Lennon: Imagine (ford.)
Képzeld, hogy nincs mennyország
Könnyű, csak próbáld meg!
’S alattunk pokol sincsen
Felettünk csak a kék ég.
Képzeld, hogy minden ember itt és most él
Országhatárok mind megszűnnek
Mindenki szabadon jön-megy
Nem kell többé háborúzni
Vallásért sem ölnek már
Képzeld, hogy minden ember
Békességben él! A-ha
Mondhatod, hogy álmodozz csak
De nem én vagyok az egyetlen
Egy nap, te is velünk tarthatsz
És a világ egységben lesz!
Képzeld, hogy nincs tulajdon
Tudom ez nagyon nehéz
Nincs kapzsiság, sem éhség
Testvérként él minden ember
Képzeld, hogy ez a világ mindannyiunké! A-ha
Mondhatod, hogy álmodozz csak
De, nem én vagyok az egyetlen
Egy nap te is velünk tarthatsz
És a világ egységben lesz!
A mai napon aláírtunk mindent, amit ahhoz kellett, hogy a mienk legyen az, amit akartunk. Még egy-két utolsó simítás és tényleg a mienk lesz.
Nem mondtam el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
Az elmúlt nyolc napot az Aggteleki Nemzeti Park területén töltöttem. Az Aggteleki-karszton Szögliget és Jósvafő között, valamint a felvidéki Szádelői-szurdokban túráztam.
Felmásztam a hegytetőre a Szádvárhoz. Felfelé a vár tetejéig a szédületes panorámáért remegő lábakkal még megtapostam 380 lépcsőt (nem elírás!) és ugyanannyit lefelé is.
Láttam a beszédes nevű Tetves-forrást és jártam a Ménes-tónál, amelynek közelében már medvét is láttak.
Megcsodáltam a jósvafői tengerszem kékeszöld színét.
Gyalogoltam a szádelői szurdok égig érő sziklái között és a Tohonya-patak völgyén át felgyalogoltam a Jósvafői-fennsíkra a Gergés-lápához.
Öt túranap van mögöttem, legalább huszonöt kilométer a lábamban és megszámlálhatatlan élmény a szívemben-lelkemben. A családommal, unokáimmal töltött "pihenőnapok" és a faszénégetés mesterségébe való betekintés mindezeket bőségesen megkoronázta.
Felejthetetlen napok és boldogság. (Az egészet három kullanccsal és némi térd-csípő diszkomforttal megúsztam.)
Házasságkötésünk után egy héttel a Maga lesz a férjem című színdarabot néztük meg a Pesti Művész Színház előadásában. Koltai Róbert - akit szeretek - rendezte, de ezt csak pár perccel az előadás előtt tudtam meg.
A darab nem tetszett, a színészi teljesítmények rendben voltak.
Ha tudtam volna, hogy ez egy olyan zenés bohózat, ami inkább zenés, mint bohózat, nem rendeltem volna jegyeket rá, de nem tudtam, mert nem voltam elég alapos, nem néztem utána rendesen. Így aztán csak az első felvonás első tíz perce után néztem bocsánatkérően a férjemre. Ez nem a mi műfajunk, súgtam, mire ő kis idő múlva visszasúgta, hogy szünet? Vagyis hogy szünetben eljövünk. Bólintottam.
Szünetben úgy döntöttünk, hogy ha már eljöttünk, maradjunk, nézzük végig.
A második felvonás egy gondolattal jobban tetszett, néha még egy kis nevetést is elengedtem, de összességében - és ez a sommás véleményem - meglettem volna enélkül a színházi élmény nélkül. Ritkán mondok ilyet, de most igen.
Nagyon sajnálom, mert igazi színházi élményre számítottam. Olyat olvastam például előzetesen róla, hogy a nézők könnyesre nevették magukat.
Hát én nem.
Az odaúton viszont hatalmas, gyönyörű és tarka vadvirágos mezőt láttam, hazafelé pedig szépséges naplementét a pusztában.
Készülődik valami új, valami nagyszerűnek ígérkező, de a régi is megmarad. Készen állok az új befogadására és közben örülök, hogy nem kell hozzá elengednem a régit.
Most még csak így, ilyen sejtelmesen írok róla, de hamarosan világgá kiáltom.
(Persze, aki olvas engem egy ideje, valószínűleg sejti, vagy akár már tudja is.)
Azt álmodtam, hogy a ház előtt, amiről tudtam, hogy a mi házunk (a valóságban nem ilyen házunk van), a sűrű növényekkel benőtt, elhanyagolt árokban (ez már ismerősebb) egy kisebb testű barna ló feküdt (mindig féltem a lovaktól). Valaki szólt nekem, hogy ott van egy ló, aki nem tud megmozdulni (ez is ismerős félelmem), erre odamentem a növényekkel teljesen benőtt árokhoz, ahol alig lehetett észrevenni, de végül megláttam.
A ló nem bírt felállni és láthatóan szenvedett. Nem mozgott, óriásira nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Kihúztam az árokból, áthúztam az aszfaltúton, be a házunk udvarára, pontosabban csak a kapun belülre, és a járdánkon hagytam. Bementem a házba, és nem azonnal, hanem csak egy gondolattal később kezdtem el keresni valami itató tálat neki. Találtam egy rózsaszín virágalátétet, jó nagyot, abba tiszta vizet engedtem és kivittem. Tudtam, hogy ott van a ló, de amikor kimentem, már nem láttam, csak tudtam, hogy ott van, letettem a vizet és újra bementem a házba, hogy telefonáljak az állatorvosnak, de nem telefonáltam, mert itt véget ért az álmom.
Ennyi volt. Most is olyan élesen látom magam előtt az egészet, mint az álmomban.
Nem jó ilyeneket álmodni. Nem voltak az álmomban jó érzéseim, például arról, hogy felépül a ló (az egyik kedves, fiatal rokonunk épp a haláltusáját vívja). Azt viszont pontosan tudtam, hogy ha az árokban hagyom, elpusztulna. Arra emlékszem, hogy már bent voltam a házban, amikor egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy mihez fogok most kezdeni vele. Talán meg kellene keresnem a gazdáját?
Nem tettem.
Olyan gondolatom is volt, hogy legalább lesz egy lovam.
De azon kívül, hogy vizet vittem neki, nem tettem semmit.
Elolvastam, mit jelenthet ez az álom(töredék): https://almokjelentese.hu/loval-almodni-mit-jelent-alomfejtes/
"Beteg lóról álmodni számos jelentéssel bírhat az álmok szimbolikájában, és sok mindent kifejezhet a belső érzelmeidről, félelmeidről és aggodalmaidról.
Ezek mindegyike igaz lehet. És akkor most ezekkel mit is kezdjek?
Nyíló fehér íriszek, hatalmasra nőtt levendulák nyílásra készülődő bimbókkal, virágzó zsályák és zöldek, zöldek, zöldek. Gyönyörű a május. Drága anyukám szerint azért, mert én, az ő édes kicsi lánya, májusban születtem és még a természet is engem ünnepel.