Tiszaroff és Tiszasüly között komp közlekedik, elég gyakran járunk arra és szívesen igénybe is vesszük. Szerintem minden évszakban és minden napszakban itt a legszebb a Tisza, és itt a legszebb a tiszavirágzás idején is.

 Annak ellenére, hogy sokszor megtettem és akár már unhatnám is, a kompátkelés még mindig nagy kaland nekem. 

A kompra várva a folyót szoktam nézni. Egy időben még vártam, hogy közben bölcs gondolataim is támadjanak hullámokról, életről, érkezésről és elmúlásról.

Csendről, békéről, szerelemről.

Sokáig vártam, hogy legyenek a látványra és az érzésre szavaim, de ma már nem várom. 

Ma már csak ülök a parton és csendesen örülök annak, hogy Petőfinek voltak szavai.

"Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. " (Petőfi Sándor: A Tisza)

Amint megérkezik a komp a túloldalról, én mindig gyalog megyek fel rá, sosem kocsival. Nyújtom a percet, hogy tovább tartson. Kifizetem a révészt és az alatt az öt perc alatt, amíg átérünk, csak a csend van és a folyó, a vízen tükröződő folyóparti fák, a felcsobbanó halak és én, aki a korlátnak dőlve a vízre nézek, hol közvetlenül a komp mellé, hol valahová messze a távolba.

Csak a Tisza meg én és a komp. 

Kikötés előtt gyorsan, ezredszerre is lefényképezek mindent, kormánykereket, mentőcsónakot, vasmacskát, mindent, amit csak látok, hogy örökké emlékezzek.

Amikor átérünk, én is beülök a kocsiba és csak ennyit mondok a révésznek: Isten áldja, köszönöm, hogy megint a komppal jöhettünk.

Aztán kicsit gyorsabban, mint érdemelné, elhagyjuk a révet, mert haladni kell az úticélunk felé, ami mindig, de mindig a túloldalon van.