Ez az első születésnapom anyukám nélkül és én reggel óta sírok. Nem emlékszem olyan évre, hogy ne ő lett volna az első, aki már reggel felköszönt. Általában még ágyban voltam, de már éppen ébren, ő pedig megérezte ezt és már hívott hívott is. Drága kicsi bogaram, édes kis kincsem, te vagy a világon a legédesebb, legszebb, legdrágább csillag, így kezdte és csak sorolta és sorolta a jókívánságait. Mindig sírtam, alig tudtam mondani bármit is a telefonba, ő pedig, hogy ne sírjak, inkább arról beszélt, hogy milyen legyen a torta és hogy mikor megyek hozzá. 

Ahogy elmúlt nyolcvan éves, valahogy megérintett mindkettőnket, hogy vajon lesz-e közös szülinapunk még, bár erről nem beszéltünk sosem. Van, amiről nem is kell beszélni. Egy anyuka nem gondolhat arra, hogy egyszer elmegy ebből a világból és nem lesz itt többé, hogy fogja imádott gyermekei kezét. Egy anyuka csak előre nézhet, előre az élet felé.

Szerencsés vagyok, mert 59 évig volt anyukám és 59 éves koromig ő mondhatta nekem minden május 3-án reggel, hogy Isten éltesse az ő egyetlen, drága kicsi lányát. Ma 60 éves lettem. Ma nem csörgött a telefon és már nem is fog soha többé.

Megszakad a szívem.