A Tisza-tó szép példa arra, hogyan lehet természeti-turisztikai célponttá alakítani valamit, ami nem csak a természettől van, hiszen emberi kéz is kellett a létrejöttéhez, de amit aztán a természet befogadott, és most ezer kinccsel együtt adja vissza nekünk. A természet visszavette a vizet és az élővilágot, és tette ezt olyan teremtő erővel és olyan gyorsan, ami előtt mi, emberek csak meghajolhatunk. Az ember a természetes folyóvízből tavat épített, a természet élővé tette azt, az ember pedig brandet épített köré és belőle is, ha úgy tetszik. Így lett turisztika célpont, ami addig nem volt az. Az idén pedig 50 éves lett!

Hogyan kezdődött?

Adott a Közép -Tisza vidéke és adott a kiskörei vízlépcső. A végletekig leegyszerűsítve: Kisköre és Tiszavalk között kikotortak a folyó körül a korábbi ártérben néhány nagy medret és oda több csatornán keresztül kiengedték a Tisza vizét. Ezek a "kubikok" - ahogy a múltkor Tiszanánán hallottam a kikotort medreket nevezni -, összefüggő rendszert alkotnak, és ez a Tisza-tó. 

A Tisza-tó, amely a Balatonnál kisebb, a Velencei-tónál viszont jóval nagyobb, már csak miheztartás végett, hogy tisztában legyünk azzal, miről is beszélünk, mert bizony Magyarország második legnagyobb taváról, kérem szépen. Területe 127 km² - ebből 43 km²-nyi sziget -,  hossza (a Tisza folyása mentén mérve, vagyis nagyjából észak-déli irányban) 27 kilométer, átlagos mélysége csak 1,3 méter; de a legmélyebb pontján 15 méter mély is lehet. 

A Tisza-tó az én világom. Ott vagyok otthon, na meg persze "lenn az alföld tengersík vidékin", de a kettő mára összeért. Aki az Alföld közepén él, vagy idejön látogatóba, nemigen tudja a Tisza-tavat figyelmen kívül hagyni, hiszen a Füzesabony (M3) - Poroszló - Tiszafüred - Hortobágy, vagy a Szolnok (M4) - Fegyvernek - Abádszalók -  Kisköre - Jászság főutak nemcsak érintik, hanem gyakorlatilag átvezetnek rajta vagy mellette. 

Amikor a Tisza-tónál vagyok, nem érzem magam szegény rokonnak. Nem érzem azt az idegenséget, amit a Balatonnál nagyon is, hogy a tengerekről már ne is beszéljünk.

Ha állok a poroszlói kis kikötőben, ami a balatonfüredihez képest alig valami, és legyen mondjuk a monte-carloi kikötő a másik véglet, ahol volt szerencsém állni már és amelyhez képest meg a balatoni nemhogy alig valami, hanem egyenesen semmi, szóval ha állok Poroszlón, leginkább a gazda szemével mosolygok, mert ezt a helyet a magaménak érezhetem, itt nem vagyok idegen. Persze, nem hasonlítható össze egyik a másikkal, ahogy a Mátrát sem hasonlítjuk a Himalájához, de még a Tátrához sem, de azért na ... kacsintva csak összemérjük őket, és mosolygunk, mert ha a mienk kisebb is, de legalább a mienk.

A kenuzáson és a kilátók tetején kívül nem tudsz olyat mondani, ami  passzív pihenés vagy bármilyen aktivitás a tónál és én nemet mondanék rá. Szeretem a Tisza-tavat ezer kincsével együtt, szeretem partról, hídról és vízről nézni, gáton gyalogolva felfedezni, vízimadarakat megfigyelni, motorcsónakon bejárni. Mindent szeretek ott és mindent (is) szeretnék még.

A Pünkösd hétfőjével kezdődő héten úgy alakultak a munkák és az egyebek, hogy hét nap alatt négyszer jártam és elég sok időt el is tudtam tölteni ott. Összességében jó szívvel mondhatom, hogy a tó körüli települések meglátták a turisztikai lehetőséget és építik a brandet rendesen. Persze, épülhetne  még jobban, még gyorsabban, még szebbre és még népszerűbbre az egész, de én úgy látom, szépen alakul így is, azonban még egyetlen településre vagy turisztikai attrakcióra - kivétel a poroszlói Ökocentrum -, sem mondanám, hogy készen van. Még nem lehet hátra dőlni azzal, hogy jól van az úgy. Dolgozzanak tovább a szakemberek szorgalmasan, ahogy egyébként tényleg dolgoznak is, hogy a régió fejlődjön és gyarapodjon tovább. Én pedig a magam részéről 35 kilométernyi távolságból ugyan, mégis egy kicsit helybeliként, büszkén figyelem tovább az erőfeszítéseket és teljes szívemből szurkolok a Tisza-tónak. 

És akkor most lássuk, hol jártam a május 29. és a június 4. közötti héten.

Hétfőn például Tiszaderzsen a Kengurufarmon, ami egy darabka Ausztrália a nagy magyar Alföld közepén és ahol nem csak kenguruk, hanem emuk, lámák és furcsa majmok is élnek. A legnagyobb élményem az volt, hogy láttam kigurulni a pici kengurukat a mamájuk erszényéből, sőt, a mesterséges erszényből kíváncsian kikukucskáló két kis pici mentett kengurubabát egy kosárkában a kezemben is tarthattam.

Csütörtökön a tiszafüredi körforgalomtól kigyalogoltam az Albatrosz kikötőhöz, ahol három órát töltöttem és nem, nem untam egyetlen percét sem. Átsétáltam a kikötő új hídján, messze továbbgyalogoltam a gáton, megettek a szúnyogok, de naplemente után olyan békakoncertet hallgathattam, mintha egyszerre ott brekegett volna a fél világ békanépessége. 

Pénteken a nagykörüi cseresznyéskertbe látogattunk el. Ez a település ugyan nem a Tisza-tó partján van, hanem a Tisza folyónál, de az egyik helyen valaki emlegette a tavat, abban az értelemben, hogy megérné a tó körül egy, a jelenleginél nagyobb sugarú körben gondolkodni a turisztikai fejlesztéséről is. Nagykörü is brandet épít, de rendre kimarad a nagy Tisza-tavi - nevezzük nevén - pénzekből (legalábbis így mondta a főutcán egy néni nekem, nem tudom, valóban így van-e),  bár a tótól mindössze 34 km-re fekszik a gyönyörű, és itt már nem is duzzasztott, hanem csendesen ballagó Tisza partján. Szerintem 34 km az sok, azt már nem is mondanám Tisza-tavi vonzáskörzetnek. Én is ugyanannyira lakom tőle. Vagy ha mégis odatartozik, akkor is első a Tisza-tó, az a "márkanév" húzza majd a többi települést is maga után.

Fegyverneknél és Tiszaroffnál is lementünk a Tiszához, hogy komppal keljünk rajta át, de éppen akkor ez nem volt lehetséges a folyó által a felhajtókra lerakott sár miatt, így délelőtt nem járt a komp, ezért aztán végül a kiskörei közös vasúti- és országúti hídon tudtunk "által menni a Tiszán" és így tulajdonképpen a Tisza-tavon is. 

Szombaton a barátaimmal bejártuk Kiskörénél a Jóremény-stéget, ahol rókát láttunk, és a hallépcsőt, majd a vízlépcsőt is. Átautóztunk a gáton Abádszalókra (ezt a távolságot előtte néhány nappal gyalog küzdöttem le), bámészkodtunk a strandon, néztük a nagy szélben a hullámokat és a napfény csillogását a vizen, és persze ettünk és fagyiztunk is. Aztán az Abádszalók - Tiszaszőlős gátszakaszon - ahol nem találtuk meg a Pallóutat -, elmentünk Tiszaderzsre, ahol meg a tavaly felfedezett és bejárt levendulakertet nem találtuk meg, de ennek a napnak tulajdonképpen nem is ez volt a lényege. Ez a nap a barátságról és az összetartozásról szólt. 

Másnap lehetőségem volt újra Abádszalókra menni, ahol először elgyalogoltam a gáton és egy jó darabon a parton is az abádi kikötőig és vissza a strandig, aztán megint ettem és fagyiztam ugyanott, ahol az előző napon, és újra láthattam a pici tiszaderzsi Kárász-csónakkikötőt, majd újra kerestem, de megint nem találtam meg a levendulakertet. Azt egy héttel később láthattam, amikor előbb Tiszaszentimrén szagolgathattam a hatalmas, két méter átmérőjű levendulabokrok már kinyílt virágait a Református templom kertjében, majd Tiszaderzsen is  gyönyörködhettem a levendulamezőben, de ott még a teljes virágzásra várni kell.

Ma Tiszafüreden jártam a Morotva kerékpáros pihenő félszigeten, ahol a PET-kalózok között tölthettem az egész délelőttöt (róluk majd még fogok egyszer írni), aztán Tiszaörvénynél ültem a Tisza partján a Kormorán kikötőben elég sokáig és nem, ezt sem tudtam még megunni.

Természetesen tele vagyok nyári Tisza-tavi tervekkel is. Vár az ezer kincs. Felfedezésükre olyan sok dolgot találtam ki, hogy ha csak a negyede valósul meg csak, már attól boldog leszek. Vagyis nem. Inkább másképp mondom. Boldog vagyok, hogy karnyújtásnyira élek az ezer kincset rejtő tótól és boldog vagyok, hogy van lehetőségem terveket szőni, és ha meg is valósulnak, az már csak hab lesz a tortán. Mint a Tisza-tó vizén a visszatükröződő Nap.