Alföldi városkánk keleti határában áll a hortobágyi Kilenclyukú-híd kisöccsének tartott ötlyukú Zádor-híd, de valójában a mienk a régebbi, vagyis a mi Zádor-hidunknak az öccse a hortobágyi híd, csak mert ennek öt lyuka van, nem kilenc, ezért hittem én is sokáig, hogy mi csak a kistestvér vagyunk. Később megtudtam, hogy a mienket 1809-ben adták át, a hortobágyit pedig csak 1827-ben és hogy a mienk is kilenclyukúnak épült.

Iskolás koromban többször kirándultunk a Zádor -hídhoz, aztán a gyerekeimmel is jártunk ott sokszor.  Mostanában, hogy ketten maradtunk itthon a "fészekben", mi kettesben is szinte minden évben legalább egyszer, az őszi daruvonulás idején el szoktunk menni oda. Egy hónapja végre már aszfaltúton lehet kimenni a korábbi lehetetlen minőségű "út" helyett, ennek nagyon örülünk.

Sokáig nem volt igazán élmény a pusztai kirándulás, illetve maga a kirándulás, az együttlét öröme az volt, de a puszta, mint látvány, nem volt nekem érdekes. Meg kellett hozzá érnem, hogy az legyen, és most már évek óta az. 

Az idén októberben kétszer is voltunk a hídnál és kétszer a város nyugati határában is próbálkoztunk a pusztában a darulessel, de darvakat nem sikerült most látnunk, szépséges pusztai naplementéket viszont igen. A látóhatár szélén elmerül a Nap a semmiben, de reggel már újra az égen van, ez is egy (és egyre nagyobb) szépséges csoda nekem.

Szóval szeretem a szülőföldemet, szeretem a pusztát, és szeretem a mi kilenclyukúnak épült, mostanra azonban már csak ötlyukú hidunkat is.

A hídról itt egy remek írás a National Geographic honlapjáról, olvassátok el, nagyon érdekes:

https://ng.24.hu/termeszet/2022/01/10/maganyos-hid-a-szikes-pusztaban/