Napokkal ezelőtt kerestem a krókuszokat a kiskertünkben, mert tudtam, hogy van három, a pontos helyüket is  tudom. Nem találtam őket és nagyon bántott, hogy kipusztultak. 

Ma délután a férjem kiment a kertbe, hogy megnézze, mi bújt már elő és mi mekkorát nőtt. Velem ellentétben ő igazi tavaszrajongó és ilyenkor szívesen figyeli a napról napra látható változásokat. Amikor bejött, mondta, hogy látott egy szép kék kicsi virágot, mire visszakérdeztem, hogy pontosan hol, mert én előtte voltam pár órával kint bámészkodni (télimádóként én nem ilyenkor szoktam gyönyörködni a kertben), de semmi kéket nem láttam. Először a jácintokra gondoltam, hogy esetleg azokat nem vettem volna észre, de ez nem lehetséges, mert őket különösen jól megfigyeltem, ugyanis ők lesznek a következő virágzók. 

A két virágágyás közül nehezen (!) sikerült beazonosítani, hogy pontosan hol van a kinyílt kis kék virág - igen, mert ahogy mondani szokták, két malomban őrültünk, a férjem mást látott maga előtt, ahogyan magyarázta a helyet, mint én -, így aztán hívott, hogy menjek ki, nézzem meg a saját szememmel.

Éppen egy könyv olvasásába voltam belemélyedve, kényelmesen elhelyezkedve és betakarózva, nem nagyon akartam kimenni, ezért megkértem, fotózza le a kicsikét. Amikor a fotót megláttam, alig hittem a szememnek: ez krókusz! Fel is kerekedtem rögtön, kimentem, hogy lássam, és nagyon megörültem, hiszen mindhárom krókuszkám kinyílt. Hogy nem vettem észre korábban az előbújásukat, most sem értem.

Nem volt könnyű munkahetem, kellett már az öröm.  Nem érzek ugyan tavaszi fáradtságot, de nem vagyok igazán kirobbanó formában sem, és ezt lelkileg értem. 

A héten majdnem minden nap kijutottam a futópályára, ma éppen szépen sütött  a nap, ez nagyon jól esett! Voltam egy kiégésről szóló előadáson, bár először azt gondoltam, hogy ez pont az a téma, ami engem biztos nem érint, de öt perc után rájöttem, hogy nagyon is. Hétvégére vonatos utazást terveztem a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertbe a krókuszvirágzás miatt, oda végül a borús idő miatt nem mentem, viszont a férjemmel elmentem a Berettyó folyóhoz és jót gyalogoltam a gáton.

A vasárnap a pihenésről szólt, sokáig aludtunk. Kora délután a futópályán teljesítettem a 4 km-t, majd késő délután sikerült aludnom egy kicsit. A lemetszett kecskerágónk gyönyörűen megrázta magát és minden metszés helyén elkezdett hajtani. Kirobbanó életerővel jelzi, hogy nem haragszik ránk.

Dallamtapadásaim: Republic Tyereskova és Dudu, no meg a Hupikék Törpikék Szörnyű nagy gond-ja.

Tulajdonképpen soha rosszabb hetet.