Ma elkezdődött a munka, nekem újra egy egész és egy fél állasban. Sok a tennivaló és folyton akad valami tervezni és gondolkodni való is, hétvégenként pedig, akármilyen az idő, irány a Balaton, így szeretnénk.

Átalakulóban van, vagy inkább már át is alakult az életünk és nagyon élvezzük. Fiatalon tart az előre gondolkodás: mit vigyünk, mikor induljunk, mit hagyunk ott, mi az, amit ott kell intéznünk vagy éppen megvennünk stb. És mit teszek én most, egyenlőre legalábbis gondolatban? Elhatározom, hogy újra lendületet veszek és  belevetem magam a francia nyelvbe.

Mikor, ha nem most, amikor éppen ezer a teendőm. Ahelyett, hogy hátradőlnék és élvezném ezt az egyszerre izgalmas és nyugalmas időszakot, újra feladatot adtam magamnak, és ha nem teljesítek jól, lehet újra elégedetlenkedni magammal. Mire jó ez? 

Újra és újra ismételgetem magamnak, hogy elég jó vagyok, de a szavak mögött nincs meggyőződés. Olyan vagyok, mint a kikötőben várakozó hajó: jólesik lehorgonyozni a biztonságos kikötőben, de az élet kihajózva vár, én pedig mozogni, cselekedni vágyom úgy, hogy közben a világ lustájának érzem és tartom magam.