A mai napon aláírtunk mindent, amit ahhoz kellett, hogy a mienk legyen az, amit akartunk. Még egy-két utolsó simítás és tényleg a mienk lesz.
Nem mondtam el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
énhogyan
Barangolások az Aggteleki-karszt területén
Az elmúlt nyolc napot az Aggteleki Nemzeti Park területén töltöttem. Az Aggteleki-karszton Szögliget és Jósvafő között, valamint a felvidéki Szádelői-szurdokban túráztam.
Felmásztam a hegytetőre a Szádvárhoz. Felfelé a vár tetejéig a szédületes panorámáért remegő lábakkal még megtapostam 380 lépcsőt (nem elírás!) és ugyanannyit lefelé is.
Láttam a beszédes nevű Tetves-forrást és jártam a Ménes-tónál, amelynek közelében már medvét is láttak.
Megcsodáltam a jósvafői tengerszem kékeszöld színét.
Gyalogoltam a szádelői szurdok égig érő sziklái között és a Tohonya-patak völgyén át felgyalogoltam a Jósvafői-fennsíkra a Gergés-lápához.
Öt túranap van mögöttem, legalább huszonöt kilométer a lábamban és megszámlálhatatlan élmény a szívemben-lelkemben. A családommal, unokáimmal töltött "pihenőnapok" és a faszénégetés mesterségébe való betekintés mindezeket bőségesen megkoronázta.
Felejthetetlen napok és boldogság. (Az egészet három kullanccsal és némi térd-csípő diszkomforttal megúsztam.)
Nem tetszett
Házasságkötésünk után egy héttel a Maga lesz a férjem című színdarabot néztük meg a Pesti Művész Színház előadásában. Koltai Róbert - akit szeretek - rendezte, de ezt csak pár perccel az előadás előtt tudtam meg.
A darab nem tetszett, a színészi teljesítmények rendben voltak.
Ha tudtam volna, hogy ez egy olyan zenés bohózat, ami inkább zenés, mint bohózat, nem rendeltem volna jegyeket rá, de nem tudtam, mert nem voltam elég alapos, nem néztem utána rendesen. Így aztán csak az első felvonás első tíz perce után néztem bocsánatkérően a férjemre. Ez nem a mi műfajunk, súgtam, mire ő kis idő múlva visszasúgta, hogy szünet? Vagyis hogy szünetben eljövünk. Bólintottam.
Szünetben úgy döntöttünk, hogy ha már eljöttünk, maradjunk, nézzük végig.
A második felvonás egy gondolattal jobban tetszett, néha még egy kis nevetést is elengedtem, de összességében - és ez a sommás véleményem - meglettem volna enélkül a színházi élmény nélkül. Ritkán mondok ilyet, de most igen.
Nagyon sajnálom, mert igazi színházi élményre számítottam. Olyat olvastam például előzetesen róla, hogy a nézők könnyesre nevették magukat.
Hát én nem.
Az odaúton viszont hatalmas, gyönyörű és tarka vadvirágos mezőt láttam, hazafelé pedig szépséges naplementét a pusztában.
Valami új
Készülődik valami új, valami nagyszerűnek ígérkező, de a régi is megmarad. Készen állok az új befogadására és közben örülök, hogy nem kell hozzá elengednem a régit.
Most még csak így, ilyen sejtelmesen írok róla, de hamarosan világgá kiáltom.
(Persze, aki olvas engem egy ideje, valószínűleg sejti, vagy akár már tudja is.)
Álomfejtés
Azt álmodtam, hogy a ház előtt, amiről tudtam, hogy a mi házunk (a valóságban nem ilyen házunk van), a sűrű növényekkel benőtt, elhanyagolt árokban (ez már ismerősebb) egy kisebb testű barna ló feküdt (mindig féltem a lovaktól). Valaki szólt nekem, hogy ott van egy ló, aki nem tud megmozdulni (ez is ismerős félelmem), erre odamentem a növényekkel teljesen benőtt árokhoz, ahol alig lehetett észrevenni, de végül megláttam.
A ló nem bírt felállni és láthatóan szenvedett. Nem mozgott, óriásira nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Kihúztam az árokból, áthúztam az aszfaltúton, be a házunk udvarára, pontosabban csak a kapun belülre, és a járdánkon hagytam. Bementem a házba, és nem azonnal, hanem csak egy gondolattal később kezdtem el keresni valami itató tálat neki. Találtam egy rózsaszín virágalátétet, jó nagyot, abba tiszta vizet engedtem és kivittem. Tudtam, hogy ott van a ló, de amikor kimentem, már nem láttam, csak tudtam, hogy ott van, letettem a vizet és újra bementem a házba, hogy telefonáljak az állatorvosnak, de nem telefonáltam, mert itt véget ért az álmom.
Ennyi volt. Most is olyan élesen látom magam előtt az egészet, mint az álmomban.
Nem jó ilyeneket álmodni. Nem voltak az álmomban jó érzéseim, például arról, hogy felépül a ló (az egyik kedves, fiatal rokonunk épp a haláltusáját vívja). Azt viszont pontosan tudtam, hogy ha az árokban hagyom, elpusztulna. Arra emlékszem, hogy már bent voltam a házban, amikor egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy mihez fogok most kezdeni vele. Talán meg kellene keresnem a gazdáját?
Nem tettem.
Olyan gondolatom is volt, hogy legalább lesz egy lovam.
De azon kívül, hogy vizet vittem neki, nem tettem semmit.
Elolvastam, mit jelenthet ez az álom(töredék): https://almokjelentese.hu/loval-almodni-mit-jelent-alomfejtes/
"Beteg lóról álmodni számos jelentéssel bírhat az álmok szimbolikájában, és sok mindent kifejezhet a belső érzelmeidről, félelmeidről és aggodalmaidról.
- Elhanyagoltság és törődés hiánya: Egy beteg ló álmodban azt is jelképezheti, hogy érzed, nem veszik kellően figyelembe az érzelmeidet vagy igényeidet, esetleg elhanyagolnak téged vagy egy közeli személyt az életedben.
- Félelem a veszteségtől: Az álom kifejezheti a félelmedet valami elvesztésétől, ami fontos számodra. Ez lehet egy kapcsolat, egy munka, vagy bármilyen értékes dolog az életedben.
- Belső sérülékenység: A ló gyengesége vagy betegsége tükrözheti a saját érzelmi vagy fizikai állapotodat. Talán nehézségekkel küzdesz, vagy úgy érzed, nincs elegendő erőd ahhoz, hogy szembenézz egy adott helyzettel.
- A munkával kapcsolatos stressz: Ha kimerült vagy haldokló lóról álmodsz, ez jelezheti, hogy kimerültség érzésed van a munkahelyeden vagy túlterheltség alatt érzed magad.
- Mély döntések: Egy haldokló lóról álmodni azzal kapcsolatos stresszt vagy nyomást jelezheti, hogy nagy döntéseket kell hoznod, amelyek hatással lehetnek másokra.
Ezek mindegyike igaz lehet. És akkor most ezekkel mit is kezdjek?
Májusi kert
Nyíló fehér íriszek, hatalmasra nőtt levendulák nyílásra készülődő bimbókkal, virágzó zsályák és zöldek, zöldek, zöldek. Gyönyörű a május. Drága anyukám szerint azért, mert én, az ő édes kicsi lánya, májusban születtem és még a természet is engem ünnepel.
Elég jó önmagunk
https://pszichoforyou.hu/eleg-jo-onmagunk/?
Szerintem elég jó ember vagyok. Elég jó anya, feleség, nagymama, testvér, rokon, barát, szomszéd és munkatárs. De mi van akkor, ha az elég jót kevésnek érzem? Ha az elfogadhatatlan és a tökéletes közötti skálán nekem nem elég az "elég jó", mert tudom, lehetnék még jobb és tudnék is az lenni? Ha tudnék ugyan több lenni, csak sokkal nagyobb erőfeszítéssel, mint amennyit tennem kényelmes?
Az elég jó az olyan középszerű, nem?
Mindig több szerettem volna lenni a középszerűnél.
Van-e olyan területe az életemnek, amire elmondhatom, hogy több a középszerűnél? Hogy nem középszerű, hanem tökéletes, amit teljes erőbedobással értem el és nem csak úgy az ölembe hullt? Van-e egyáltalán, ami csak úgy az ölembe hullt? Igen, van: tökéletesek a gyerekeim. És ebben mi az én részem, mi az én hozzáadott értékem? Elég jó anyjuk voltam, az igaz. Ők is ezt mondanák, hogy persze, elég jó voltam, de én tudom, lehettem volna jobb.
Tulajdonképpen fejlődtem, mert szerintem egyre jobb anyjuk vagyok.
A magam mércéje szerint azért az elég jónál néhány területen jobb vagyok. Látod, addig csűröm-csavarom a kérdéseimet, hogy a végén valahogy kikerekedik belőle egy optimistább nézőpont. Igen, több területen vagyok több az elég jónál és azok egyike sem hullt az ölembe, tettem érte, dolgoztam érte. Biztosan tudtam volna még többet tenni és dolgozni, de a viszonylag kényelmesen megtehetőnél több erőfeszítést alig tettem meg bármiért is. Mert ilyen vagyok.
"Itt kell a napok hordalékából kimosni életem maroknyi aranyát" - írta Váci Mihály, éppen ezt idézték most, amikor ezt a bejegyzést írom, a Csíksomlyói búcsú közvetítésén. "Újuljatok meg! - ez az idei búcsú jelmondata.
Nekem sem késő megújulni, 61 évesen sem. Azért, hogy még jobb, még több legyek.
Mert lehetek.
Házasságkötés
Ma harminchárom évnyi együttélés után törvényesen házasságot kötöttünk. Mindkettőnknek ez a második házassága. Nagyon egyszerű esküvőnk volt, de benne volt minden, sőt, sokkal több is, mint amire számítottam.
Szépen felöltöztünk, hatalmas színes rózsacsokrom volt, az anyakönyvvezető szép beszédet mondott, én meghatódtam, készült néhány fotó is.
Tegnap a munkatársaim lánybúcsút szerveztek nekem: volt kérdés-felelet arról, hogy mennyire ismerem a leendő férjemet (33 év együttélés után), aztán egy vicces puzzle-t kellett összeraknom és egy rózsaszín lufit is fel kellett fújnom. Jó sokat nevettünk. Ma reggel zenével és a rózsa-virágcsokorral fogadtak, el is sírtam magam, a csokromat ugyanis tőlük kaptam, mert azt mondták, hogy egyszerű esküvő ide vagy oda, virág nélkül nem mehetek oda.
Az esküvő után visszamentem dolgozni, de nem mentem üres kézzel, két kis tortát vittem, amit a férjemmel kéz a kézben, ahogyan kell, fel is vágtunk, és pohárköszöntőt is mondtunk.
Nagyon örülök a házasságkötésünknek. Itt volt az ideje.
.
Bükki tanösvény
Jó nagyra hagyom a képet, mert azt szeretném érzékeltetni, milyen messze volt tőlem a dombtető a virágos rétről nézve tegnap, május 11-én a Bükkben.
A Bükkben jártam, pontosabban a szívemnek kedves kis faluban pont a Bükk és a Mátra között.
"Menj fel a templomig, mellette van a kápolna, tovább balra a temető, utána menj át a réten, aztán jobbra fel a dombra. A tetejéről látni fogod a Mátrát."
Ennyi útbaigazítást adott az én imádott, drága kis tízéves unokám. Ő nem tudott velem jönni, mert szülinapi buliba ment és különben is, a hegyek lányaként ezerszer járt már ott fent.
Mivel ez a Mátra-dolog csak engem érdekelt, más útitárs híján egyedül indultam hát el, hogy bátorságpróbaként bejárjam a tanösvény egyedül is vállalható részét a faluban és annak környékén, majd az utam végén a dombtetőről gyönyörködhessek a mátrai panorámában.
Néhány éve majdnem térdig érő szűz hóban és mínusz 3-4 fokban felmásztuk oda. Az élmény felejthetetlen, meg is írtam itt:
https://enhogyan.blog.hu/2021/02/14/_eszebe_jutott_hogy_tenni_kene_valami_nagyon_fontosat_es_megtett_a_masfelmillio_lepesbol_ujabb_nyolc_260
A téli kirándulás után nagyon vágytam jó időben is felmenni Mátrát-látni, és a tanösvény bejárását is régóta terveztem. Egy részét bejártam már, öt állomását láttam a tizenkettőből, de a többit a térkép ellenére se nagyon értettem, hogy hol, merre van, csak nagyjából az irányt tudtam.
A Mátra-látó domb nem része a tanösvénynek. Nos hát, gondoltam, ha már egyedül vágok neki az útnak, szabad a vásár, akár össze is köthetném a kettőt.
Induláskor rögtön meg is gondoltam magam, egyszerűsítettem és ésszerűsítettem a tervemet: csak egy sétát fogok tenni a faluban, esetleg kimegyek a falu széléig, ott megnézem, milyen út vezet fel a dombra és ha mások is járnak arra, akkor nekivágok én is.
A templomig minden simán ment. Ott megláttam a tanösvény jelzését, nem is tudtam, hogy a faluban is van állomása. Innentől követtem a jelzést és őszintén mondom, nem tudom, miben bíztam. Hogy a dombtető és a tanösvény valahol mégis összeér és majd a jól jelzett úton felmehetek a Mátrát látni? Igen, ilyesmiben.
Bátorságom a gyönyörű, virágos rétig tartott, ott ugyanis már egy lélek sem járt. Előttem a hatalmas rét, a távolban (értsd: jó messze) a dombtető, az út pedig arrafelé egyszerűen kifogyott alólam. Nem láttam a dombra felvezető utat, vagy legalább egy ösvényt, bár ha láttam volna, akkor sem indultam volna el, mert ott már nem voltam egyáltalán bátor.
Két lehetőség volt előttem. Vagy visszafordulok, vagy tovább megyek előre, át a patak hídján, ki az országútra, és elmegyek a sziklákig. A két szikla a tanösvény egy-egy állomása. Az egyiknél többször megálltunk már, mert a faluba menet ott vezet el az út, de a másikat még sosem nézhettem meg, ott ugyanis a forgalom miatt sosem állunk meg, mert pont egy nagy kanyarban van.
A virágos réten való üldögélés és egy kis gondolkodás után a második lehetőség csábított: a patakon át elmegyek a sziklákig és csak ott fordulok vissza.
Így is lett és végre kedvemre nézelődhettem a szikláknál.
Visszafelé újra elbizonytalanodtam. Gyalogoljak az országút mellett vagy menjek a falu szélén, a rét mellett a templom felé, amerről jöttem? Végül az döntötte el az útvonalamat, hogy a rétnél nem láttam kutyákat (meg vaddisznókat, muflonokat és szarvasokat sem) és az az út sokkal, de sokkal szebb, mint a forgalmas országút.
Összesen kb. hat kilométert gyalogoltam és nagyon büszke voltam magamra. A Mátrát ugyan nem láttam, de így is minden lépés megérte, hiszen a Bükkben járhattam és a lábam nyomát egy újabb tanösvényi szakaszon hagyhattam. Az édes kis tízévesem a dicsekvésemre csak annyit mondott, hogy ez a rész volt a tanösvény legkönnyebb része.
Nos hát, legközelebb a nehézzel próbálkozom majd, de az a hegyen át vezet, tehát oda biztos nem megyek fel egyedül. Most a férjem a hívásomra morózusan csak annyit mondott, hogy "ne már", én meg nem vitatkoztam, de a nehéz szakaszra addig fogok erősködni, míg azt nem mondja, hogy "de már".
Különben túratárs kerestetik!
Mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligenciáról tartott előadást Dr. Mérő László, az ELTE egyetemi tanára a Vigadóban. Azt olvastam az előadóról, hogy az óráira alig férnek be a hallgatók, gyakran még az ajtóban is állnak.
Nem véletlenül. Élvezettel, érthetően és humorosan beszélt nálunk is az algoritmusokról és az AI-ról, ami már nem a jövőnk, hanem a jelenünk.
Az egyik könyvét megvettem és a testvéremnek dedikáltattam.