Természetesen Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájára gondolok, ugyanis megnéztem, milyen volt  a dámák diadalma a fársángon.

Mi lehetne jobb tartalom a kultúrafogyasztáshoz egy nappal a farsang vége előtt? Mert nem csak kenyérrel és farsangi fánkkal él az ember, ráadásul holnaptól böjtös idők jönnek, de ma még szabadon tobzódhatunk és mulathatunk.

Tegyük ezt Gobbi Hildával és Sinkovits Imrével. Kell-e remekebb társaság? 

Nem csak ők ketten lubickolnak a szerepükben az 1973-ban bemutatott tévéjátékban, hanem a többiek is. Tökéletes a kép és a hang,  a filmet élvezet volt nézni, de már tudom, ahhoz, hogy a történetet a régi nyelvezet ellenére is megértsem, egy kicsit olvasnom kellett volna róla előtte. De bíztam magamban, mert negyven évvel ezelőtt már elolvastam és akkor valószínű, hogy meg is értettem.

Most viszont úgy jártam, hogy teljesen elragadott a  farsangi hangulat és én átadtam magam neki, élveztem Csokonai sziporkázó humorát és nyelvi leleményét és csak a film végén értettem meg, hogy a történetből bizony nem sokat értettem. 

De azt igen, hogy mit üzen Dorottya, a szerelemre vágyó vénkisasszony a XXI. századi embernek éppen most, amikor a fiatalság kultusza mindent elsöpör.

Azt, hogy a szerelem örök, a vágy örök és hogy ne szégyelj küzdeni érte.